2007. május 25. 15:30 A csőd szélén az ópusztaszeri emlékpark Válságos helyzetbe került a látogatószám csökkenése miatt az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark.
2007. május 25. 15:19 Elnyelte a dzsungel a repülőt Húsz emberrel a fedélzetén eltűnt a perui légierő egyik gépe Amazóniában, ahol polgári szállítási feladatokat látott el.
2007. május 25. 14:55 Vagyonosodási vizsgálatok: 15 milliárdot hiányol az APEH Eddig majdnem 15 milliárd forint értékben fogalmazott meg kifogásokat az adóhivatal a vagyonosodási vizsgálatok során. Pedig a vizsgálatok kétharmadát még nem zárták le.
2007. május 25. 14:47 Karanténban a román elnök Romániában több napilap nem tudósított az államfő programjairól, így tiltakozva Traian Basescu néhány nappal ezelőtti rasszista megjegyzése ellen.
2007. május 25. 14:45 A budapesti city: elnéptelenedik a belváros Már Budapesten is érzékelhető a nyugat-európai nagyvárásokra jellemző változás, melynek során a belváros egyre inkább iroda- és iskolaövezetté válik, lakóházakat pedig a külső kerületekben vagy az agglomerációban építenek.
2007. május 25. 14:42 Kötekedő és magyarellenes volt a magyar lány feljelentője? Pozsonyi lapértesülések szerint búcsúlevelet is hagyott Malina Hedvig szlovákiai magyar diáklány feljelentője, aki május 4-én öngyilkos lett. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a levélben.
2007. május 25. 14:36 Dohányzás- és szesztilalom a megyeszékhelyen Megtiltotta a dohányzást a közterületeken Szekszárd képviselő-testülete. A rendelet a tervek szerint októbertől lép életbe - mondta az InfoRádiónak a város polgármestere. Horváth István kifejtette: a csikkek eldobálását a város egész területén büntetni fogják.
2007. május 25. 14:30 Megszorongatják a keresőóriást Felszólította az Európai Bizottság adatvédelmi tanácsadó testülete az amerikai Google internetes keresőrendszert működtető céget, hogy adjon felvilágosítást a személyiségi jogokat érintő adatkezelésről.
2007. május 25. 13:32 Befejeződtek az érettségi vizsgák Rendben befejeződtek a tavaszi érettségi írásbeli vizsgák - közölte az Oktatási Minisztérium. A feladatlapok értékelési útmutatói szombattól tekinthetők meg.
2007. május 25. 13:16 Elönthetnek minket a tévéreklámok Több reklám öntheti el az európai tévénézők és internetezők képernyőit, az illetékes EU-miniszterek döntése nyomán. A nézőket ugyanakkor informálni kell majd arról, amikor egy műsorban reklámcélzattal elhelyezett termékeket lát - például egy ismert kávémárka dobozát az egyik főszereplő mögött az asztalon.
2007. május 25. 13:05 Bajnai: A főváros feladata és felelőssége a metróprojekt A Nemzeti Fejlesztési Ügynökségénél még várják a főváros 4-es metróra vonatkozó terveit, amelyet majd az Európai Uniónak adhatnak be támogatásért. Bajnai Gordon, a fejlesztéspolitikai kormánybiztos hozzátette, hogy a közlekedési fejlesztésekről szóló operatív program tárgyalásai még tartanak Brüsszellel, és várhatóan júniusban sikerül megállapodni róla.
2007. május 25. 13:05 Elkészült a 2-es metró Keleti pályaudvari kijárata Elkészült a 2-es metró új, Keleti pályaudvari kijárata. Az utasok szombattól használhatják a csarnok és a Kerepesi út felé eső mozgólépcsőket - közölte a főpolgármester.
2007. május 25. 12:56 Ismét működik a rendőri belső ellenőrzés Pénteken újrakezdte működését a rendőrség 2004-ben megszüntetett belső ellenőrzési egysége. Juhász István, az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa az InfoRádiónak elmondta, hogy az egység elsősorban a rendőri eljárások szakszerűségét és jogszerűségét vizsgálja.
2007. május 25. 12:54 Bírósághoz fordult a háborús bűnökkel vádolt Charles Zentai Az ausztrál legfelsőbb bírósághoz fordult a háborús bűnökkel vádolt magyar származású Charles Zentai. A 85 éves férfi azt kéri a hatóságoktól, hogy ne adják ki Magyarországnak. A testület előtt várhatóan jövő szerdán folytatódik az eljárás.
2007. május 25. 12:45 Ide-oda kapcsolgatott az agyában a rekorder Tizenegy napon át nem aludt egy nagy-britanniai férfi, ezzel megdöntötte az ebben a "versenyszámban" felállított 264 órás Guinness-rekordot.
2007. május 25. 12:22 Káosz várható a fővárosból kivezető utakon Péntek délután megkezdődik a hosszú hétvégét megelőző csúcsforgalom a fővárosból kivezető utakon. A dugókat, az araszolást azonban valószínűleg azok sem ússzák meg, akik szombat délelőtt indulnak a pünkösdi kikapcsolódásra.
2007. május 25. 12:13 Új nyári divat: a hamis rendszámtábla Élelmes szerb vállakozók hamis horvát rendszámtáblákat kínálnak a horvát tengerpartra készülő honfitársaiknak. Bár az utóbbi időben mintha enyhült volna a feszültség a két ország között, még mindig előfordul, hogy a horvát nacionalisták megrongálják a szerb rendszámú autókat.
2007. május 25. 11:40 A Fidesz a privatizáció leállítására szólította fel a kormányt A Fidesz alelnöke felszólította a kormányt, hogy állítsa le a stratégiai magyar cégek privatizációját. Varga Mihály szerint a magánosítások súlyosan sértik a magyar gazdaság érdekeit.
2007. május 25. 11:11 Észak-Korea rakétákat lőtt ki a Japán-tenger irányába Észak-Korea rövid hatótávolságú rakétákat lőtt ki a Japán-tenger irányába - közölte a Kyodo japán hírügynökség.
2007. május 25. 11:05 Pünkösdkor zárva lesznek a boltok Érdemes jól bevásárolni a hosszúhétvégére, a legtöbb üzlet ugyanis zárva lesz pünkösdhétfőn.
2007. május 25. 11:05 Péntek este egy órás lehet a sor Hegyeshalomnál A pünkösdre hazatérő vendégmunkások miatt erősödő határforgalomra lehet számítani pénteken az osztrák, a szerb, a román és az ukrán átkelőhelyeken.
2007. május 25. 11:03 Képek a kínzási kézikönyvből: így fúr kezet, csonkol egy terrorista Amerikai katonák megtalálták Irakban az al-Kaida terrorszervezet rajzokkal illusztrált kínzási kézikönyvét.
2007. május 25. 10:58 Napi 8 milliót hoz a BKV-nak a szigor A tavalyi évet 11 milliárd forintos veszteséggel zárta a BKV, idén 15 milliárd forintos deficitre számítanak - mondta az InfoRádiónak Tóth Norbert a BKV Zrt. gazdasági vezérigazgató-helyettese. Hozzátette, hogy a márciusban megkezdődött szigorúbb jegyellenőrzés napi nyolcmillió forinttal emeli a bevételeket.
2007. május 25. 10:57 A pénzügyminiszter szerint túl vagyunk a nehezén A pénzügyminiszter úgy véli, hogy a tavalyi és az idei kiigazítások okozta hullámvölgy az előzetesen vártnál hamarabb véget érhet. Veres János a Magyar Iparszövetség vezetőivel folytatott megbeszélésen kijelentette: az infláció alighanem túljutott a csúcson.
2007. május 25. 10:37 A Milannál nincs eredményesebb klub a világon Immár nincs eredményesebb csapata a nagyvilágnak az AC Milannál - a nemzetközi kupagyőzelmeket tekintve. Az olasz sztárklub szerdai Bajnokok Ligája-elsőséggel beérte az argentin Boca Juniorst. Sőt: több tekintélyes tornát nyert meg, mint riválisa...
2007. május 25. 10:36 Államfői csúcstalálkozó kezdődött A csehországi Brnóban hivatalosan is megkezdődött a 14. közép-európai államfői csúcstalálkozó. A rendezvényen Magyarországot Sólyom László államfő képviseli.
2007. május 25. 10:34 Simor: "Magyarországnak tavaly szerencséje volt" A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint Magyarországnak tavaly szerencséje volt, hogy nem következett be pénzügyi válság. Simor András a Financial Timesnak hangsúlyozta: azóta hatalmas költségvetési kiigazítás történt.
2007. május 25. 10:31 Rendőrvallomás: "Borzasztó dolgot tettem a lánnyal" Japánban letartóztattak egy szolgálatban lévő rendőrtisztet, aki megpróbált egy fiatal lány szoknyája alá lesni.
2007. május 25. 10:24 "Berlusconi, itt van 10 euró, vedd meg Ronaldinhót!" Hatalmasat buliztak a Milan játékosai szerda éjszaka, a Bajnokok Ligája győzelem után. A labdarúgók és családtagjaik egy étteremben gyűltek össze, ahol az ünneplés minden kelléke (ételek, italok, torta, jókedv) megvolt. Majd hirtelen egy férfi odalépett Silvio Berlusconi klubelnökhöz...
2007. május 25. 09:40 Megölte és bedarálta a lányt Egy gyorsbüfét üzemeltető férfi ölte meg azt a brit lányt, aki 2003-ban tűnt el Blackpoolban. A férfi azzal viccelődött, hogy a lányt beledarálja a kebabhoz felhasznált húsba.
2007. május 25. 09:14 Újabb fordulat az eltűnt kislány ügyében Portugáliában három hete keresnek egy eltűnt kislányt, a rendőrök azonban eddig semmilyen nyomot nem találtak. Közben kiderült, hogy fél évvel ezelőtt azon a környéken már megpróbáltak elrabolni egy hasonló kislányt.
2007. május 25. 08:50 Parázs erotikus showt mutatott be a sztár Cannesban - képekkel Ezúttal is valódi sztárparádét hoz az idén hatvanéves Cannnes-i filmfesztivál, amelyet elárasztottak az amerikai sztárszínészek. Megjelent például Angelina Jolie és Brad Pitt, George Clooney és Matt Damon. A Magyarországon talán kevéssé ismert előadóművész, Dita von Teese pedig nem akármilyen show-val örvendeztette meg a nézőket.
2007. május 25. 08:35 Divatból éheztette magát halálra a várandós asszony? A túlzásba vitt tisztítókúrák a fogyasztói társadalom jellemzői, és összefüggenek azzal a stresszel is, amit az emberekre szennyként özönlő információk okoznak - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichiáter. Nemrég a rendőrség halva talált egy várandós asszonyt, aki böjtkúrát tartott.
2007. május 25. 08:08 Rajtakapták a tetőn szexelő párt - képpel A London belvárosában dolgozók meglehetősen szokatlan jelenségre lettek figyelmesek egy nap: az egyik ház tetején ugyanis egy párocska szerette egymást, nem mindennapi hevességgel. Eléggé el nem ítélhető módon az aktust az egyik közeli cég alkalmazottai lefilmezték, majd feltették a YouTube-ra.
2007. május 25. 07:57 Várandós? Egy korty alkoholt se igyon! Nagy-Britanniában a kormány ajánlása szerint teljes egészében fel kell hagyni az alkoholfogyasztással azoknak a nőknek, akik kisbabát várnak, vagy szeretnének teherbe esni.
Kiss László a SpaceX új küldetéséről: itt már nem arról van szó, hogy megmutatjuk, mi vagyunk a kemény csávók