Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
317.91
bux:
127431.04
2026. február 26. csütörtök Edina
Ujhelyi István EP-képviselő (MSZP-Párbeszéd) felszólal a 2021-27. évi ciklus EU-s forrásainak felhasználásáról szóló vitában az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. március 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Új MSZP-t akar új néven és elindul a társelnöki posztért Ujhelyi István

A Magyar Szocialista Párt volt alelnöke azzal egy időben jelezte indulási szándékát, hogy Tóth Bertalan társelnök bejelentette: nem indul a posztért.

A hétvégén kiderült, hogy nem indul újra az MSZP társelnöki posztjáért az őszi tisztújításon Tóth Bertalan, ugyanakkor a parlamenti frakció vezetői posztját megtartja. Ezzel egy időben Ujhelyi István jelezte, hogy megpályázza a szocialista párt társelnöki pozícióját.

Az MSZP szombati választmányi ülésén konkrét javaslatot nyújtott be a párt megújítására: nemzeti elkötelezettségű és civil közösségeket építő szociáldemokrata pártot csinálna az MSZP-ből a szocialista európai parlamenti képviselő. Az új párt neve Esély lenne.

"Sajnos a szegfű elhervad"

– Ujhelyi Istvánnak ez a rövid diagnózisa az MSZP állapotáról. A hosszú pedig így hangzik: "a brand avítt, de itt nemcsak egy brandváltásról van szó, hanem arról is, hogy az MSZP egy nagypártiságra kitalált struktúrával, működési modellel, politikai reflexekkel rendelkező politikai közösség."

Az egész pártsruktúrát átalakítaná, és átkeresztelné a pártot arra, hogy Esély – Magyar Szociáldemokraták Pártközössége. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem a név a fontos, hanem a közösségépítés, és az ügyek, amelyeket felkarolnának.

Ezek közé sorolta például

a négynapos munkahétért való küzdelmet a szakszervezetekkel közösen,

vagy azt, hogy ne általában egészségügyről beszéljenek, hanem például a Nemzeti Rákellenes küzdelem stratégia egyik legkomolyabb mozgatójává tegye ezt a politikai erőt.

"Szeretném, hogyha a követeléseink egészen pontosan nyomon követhetők lennének, például négy éven keresztül nyomni, ütni-verni, követelni fogom a kormánytól, hogy

legyen százezer új bérlakás,

amely a fiatalokat és azokat az elesettebbeket, akik nem tudnak önerőből lakáshoz jutni, otthonhoz segíti. Konkrét ügyekben kell fellépjünk. És a magyar társadalomnak szüksége van egy erős, valós szociáldemokrata pártra. Ez a saját érzületemből jön egyébként: én nagyon erősen hazafias elkötelezettségű vagyok, tehát hovatartozásában egy határozottan hazafi, nemzeti szociáldemokrata pártban gondolkodom."

Újhelyi István szombaton még korainak találta annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy pártelnök akar-e lenni, mint mondta, először látnia kell, hogy a tagság mit szól az ötleteihez. Vasárnap aztán az ATV Start című műsorában bejelentette, hogy indul a társelnöki pozícióért.

Szeretné egyfajta tandemben, Tóth Bertalan frakcióvezetővel együttműködve végrehajtani a programot, amit most letett az asztalra. "Ha az újjászületést támogatja a közösségünk, azt szívesen, örömmel, nagy ambícióval, pártelnökként vállalom, ha maradni akarunk azok, akik vagyunk és nem tudunk változtatni, ahhoz nem én kellek" – mondta.

Vasárnap az is kiderült ugyanakkor, hogy Tóth Bertalan nem szeretne pártelnök lenni. Erre reagálva hétfőn Ujhelyi István közölte: "Azután, hogy Tóth Bertalan – erős erkölcsi és politikai tisztességről tanúbizonyságot téve – bejelentette, hogy nem indul újra a párt társelnöki tisztségéért és a csapat tagjaként frakcióvezetőként folytatja, az általam javasolt irányváltás lehetősége és szükségessége is még inkább hangsúlyossá vált. A következő időszakban személyes beszélgetések sorozatával fogok támogatókat és javító szándékú észrevételeket gyűjteni a párt újjászületését szorgalmazó koncepciómhoz: az esély megteremtéséhez. Semmi nincs kőbe vésve, mindent a közösséggel együtt kívánok megvalósítani."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×