Infostart.hu
eur:
376.21
usd:
318.84
bux:
126996.83
2026. február 25. szerda Géza

Medián: nőtt a Fidesz támogatottsága

A januárra elbizonytalanodott szavazói többségét a kormánypártnak mostanra sikerült visszanyernie – ezt mérte a HVG számára március elején a Medián. A tíz nappal ezelőtti pillanatfelvétel szerint hatszázezer ember akar szavazni, de nem árulja el, van-e már pártja.

A Fidesz támogatottsága másfél hónap alatt a teljes népesség körében 37-ről 39 százalékra, a választani tudó „biztos” szavazók körében 53-ról 54 százalékra mozdult. Más pártok esetében jellemzően csak hibahatáron belüli változások láthatók, bár a Párbeszéddel szövetségre lépett MSZP támogatottsága ősz óta javuló tendenciát követ– derül ki a Medián március 2. és 7. között, vagyis a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választást követően a HVG számára végzett közvélemény-kutatásából.

A válaszadók 27 százaléka, ezen belül a magukat „biztos” szavazónak gondolók 12 százaléka nem tudja vagy nem árulja el, kire szavazna. Az utóbbi arány csaknem hatszázezer „aktív bizonytalan” szavazót jelent. A „bizonytalanok” amúgy sem tekinthetőek egyszerűen pártpreferencia nélkülinek: egyötödüknél (és az aktív bizonytalanok egynegyedénél) található legalább egy olyan párt, amelyre „közepesnél nagyobb” valószínűséggel szavaznának. Az ismeretlen pártpreferenciájú válaszadók 9 százaléka szavazna a közepesnél nagyobb valószínűséggel az LMP-re, míg a Fidesz 8, az MSZP–Párbeszéd közös lista és a DK 6-6 százalékuk számára szimpatikus.

Eközben 56-ról 60 százalékra nőtt azok aránya, akik biztosnak gondolják, hogy a néhány hét múlva tartandó választásokon elmennek szavazni– ez nagyjából megfelel a négy évvel ezelőtti szintnek: 2014 februárjában 57, márciusában 62 százalék volt a voksolni készülők aránya. Ezen a körön belül továbbra is számottevő különbség van a kormány maradásában és távozásában bízók részvételi hajlandósága között: jelenleg a kormányt támogatók 68 százaléka, míg a kormányváltásban reménykedők 59 százaléka mondja magát „biztos” szavazónak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében jár a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint további pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A momentum egyelőre megvan: délután már 2023 nyara óta nem látott csúcs közelébe erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×