Az olajnak hála, a Perzsa-öböl térségében van elég pénz. A pénzből pedig fent lehet tartani a költséges tengervíz-sótalanító üzemeket. Ezek nélkül nehezen lenne elképzelhető az élet, és olyan félelmek merültek fel, hogy a telepek háborús célpontokká válhatnak.

Az amerikai CIA már 1983-ban erre figyelmeztetett. Egy korabeli jelentése szerint

a Perzsa-öböl térségének legkritikusabb erőforrása nem az olaj, hanem a sótalanított ivóvíz.

Ha több ilyen üzemet egyszerre érne támadás, az nemcsak vízhiányt, hanem pánikszerű menekülést és belvillongásokat is kiválthatna.

Modzstaba Hamenei, Irán új legfőbb vallási vezetője első üzenetében azt mondta: Irán nem szomszédait támadja – akikkel baráti viszonyt akar –, hanem az ellenség ottani támaszpontjait. Viszont az iráni lányiskolában közel 200 ember halálát okozó, feltételezett amerikai rakétacsapás megmutatta, bármit mondjon is egy háborús vezető, a konfliktust nem lehet teljesen kontroll alatt tartani.

Ezért figyelt fel a világ a hétvégén arra, amikor

• Irán külügyminisztere azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy támadást hajtott végre egy vízsótalanító üzem ellen a Hormuzi-szorosnál fekvő Kesm szigetén. Az amerikai fél tagadta a felelősséget.
• Másnap a Perzsa-öböl túlsó partján fekvő Bahrein jelentette: találat érte egyik saját sótalanító létesítményét, az incidenst Irán számlájára írta.

A térségben pillanatok alatt

felmerült a félelem: a konfliktus új szakaszba léphet, és a felek egymás létfontosságú infrastruktúráját – benne a vízellátást – kezdik támadni.

A Közel-Keleten drága kincs az ivóvíz. Kevés az eső, nagy folyók alig vannak, a növekvő városok pedig már régen felélték a felszín alatti vízkészletek jelentős részét – emlékeztet a témáról írt cikkében a The Guardian című lap. Az olajipar és a modern gazdaság növekedése az 1950-es évektől egyszerűen kikényszerítette a tengervíz-sótalanító technológia elterjedését.

Ma

• Szaúd-Arábia ivóvizének mintegy 70 százaléka ilyen üzemekből származik. A szaúdi üzemek napi 800 millió liter édesvizet állítanak elő.
• Ománban a függőség aránya 86 százalék,
• Kuvaitban pedig eléri a 90 százalékot.
• Az Egyesült Arab Emírségek ivóvízellátásának közel felét szintén a sótlanított tengervíz fedezi.

Szakértők szerint éppen ez jelenti a régió egyik legnagyobb stratégiai gyengeségét.

Egyetlen nagy üzem kiiktatása nyomán egyes városokban napokon belül ivóvízhiány alakulhatna ki.

Ráadásul ezek a létesítmények nem pótolhatók gyorsan, és javításuk is időigényes.

A támadások környezeti következményekkel is járhatnának: a sótalanító üzemekben használt vegyszerek – például nátrium-hipoklorit vagy kénsav – kiszabadulása további károkat okozhatna.

Az elmúlt napokban azonban újabb ilyen támadások nem történtek. Elemzők szerint mindkét fél felismerhette, hogy a vízellátás elleni csapások súlyos humanitárius válságot idéznének elő, és a konfliktust könnyen nemzetközi szintre emelhetnék.

Irán maga is évek óta súlyos aszállyal és vízhiánnyal küzd, a túlhasznált felszín alatti vízkészletek és a csökkenő folyóvízszintek miatt. Ha az iráni vízellátó infrastruktúra válna célponttá, az tovább súlyosbíthatná a már most is komoly problémákat.