Infostart.hu
eur:
354.06
usd:
309.53
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Robert Fico hivatalos Facebook-oldala

Robert Fico: Brüsszel álljon a budapesti Trump-Putyin-csúcs mellé!

A szlovák kormányfő szerint bizonyítékok vannak arra, hogy megpróbálják megakadályozni a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti, Budapestre tervezett találkozót. A szlovák miniszterelnök szerint Brüsszel és több uniós ország is nyomást gyakorol Magyarországra, hogy tartsa be a Putyin ellen kiadott nemzetközi elfogatóparancsot.

Robert Fico szerint ez a hozzáállás azt mutatja, hogy az Európai Unió háborús irányt vett. A szlovák kormányfő úgy fogalmazott: több tagállam abban a naiv hitben támogatja az ukrajnai háborút, hogy ezzel Oroszországot gyengítheti, sőt akár le is győzheti. Fico azt is hozzátette: paradox, hogy miközben egyes országok Putyin letartóztatásáról beszélnek, ugyanakkor szeretnének részt venni a budapesti csúcstalálkozón.

Robert Fico hangsúlyozta: ha az Európai Unió valóban gyors békét akar Ukrajnában, akkor támogatnia kellene a találkozó létrejöttét. Mint mondta: „A lehető leggyorsabban meg kell szervezni a Trump–Putyin-csúcstalálkozót Budapesten, minden akadály nélkül, az EU teljes támogatásával.”

A találkozó azonban több akadályba is ütközhet. Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter például kijelentette, hogy Lengyelország nem tudja garantálni: egy független bíróság ne rendelné el Putyin repülőgépének lefoglalását, ha az belépne a lengyel légtérbe. A politikus emlékeztetett: az orosz elnök ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot.

Robert Fico közben a diplomáciai párbeszédet más területen is erősíteni próbálja. Szlovákia novemberben nagyszabású nemzetközi konferenciát rendez Pozsonyban, amelynek középpontjában Ukrajna lesz. A rendezvény célja, hogy új platformot hozzon létre az ukrán–szlovák együttműködés megerősítésére, különösen az európai integráció és az ország háború utáni újjáépítése terén.

A pozsonyi konferencián a tervek szerint az Európai Bizottság új, úgynevezett Ukraine Investment Framework programját is megvitatják, és szó lesz az Ukrajna, Lengyelország és Szlovákia közötti együttműködés – kiterjesztéséről is. A program részeként a mezőgazdasági termékek importjára vonatkozó szabályokat is összehangolnák, és támogatnák az EU és Ukrajna közötti szabadkereskedelmi megállapodás frissített változatát. A konferencián várhatóan aláírják a fenntartható fejlődésről és az erdőgazdálkodásról szóló együttműködési memorandumot is.

A rendezvény előzménye, hogy múlt héten Kassán kormányzati szintű konzultációt tartottak Szlovákia és Ukrajna között, Robert Fico és Julija Szviridenko miniszterelnökök vezetésével. A találkozón több kétoldalú megállapodás is született, ami a két ország együttműködését hivatott erősíteni a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×