Infostart.hu
eur:
364.11
usd:
324.96
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
A Gázai övezetben élő palesztinokat támogató jemeni húszi lázadók támogatóinak egyike álrakétát emel a magasba az Egyesült Államok és Izrael elleni tüntetésen Szanaában 2025. június 27-én. A húszik rendszeresen hajtanak végre rakéta- és dróntámadásokat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben közlekedő kereskedelmi hajók, valamint brit és amerikai hadihajók ellen 2023 novembere óta, megtorlásul Izrael gázai és libanoni hadműveletei miatt.
Nyitókép: MTI/EPA/Jajha Arhab

Ismét forrósodik a helyzet a Közel-Keleten

Miközben továbbra is várat magára Izrael és a Hamász válasza Donald Trump elnök legutóbbi gázai békekísérletére, Izrael jemeni, állítása szerint húszi célpontok ellen intézett támadást.

Aki azt hitte, hogy az izraeli-iráni rakétázások után véget értek a súlyos légicsapások a Közel-Keleten, az tévedett. Az izraeli légierő vasárnap a húszi lázadók által ellenőrzött területeken, Jemen nyugati partvidékén hajtott végre akciókat – jelentette be Izrael Kac izraeli védelmi miniszter. A támadások három kikötőt és egy erőművet érintettek, válaszul arra, hogy a jemeni húszik többször is támadásokat indítottak Izrael ellen.

A minisztérium közlése szerint az Izraeli Védelmi Erők Hodajda, Ras Issza és Szálif kikötőkre, valamint a Ras al Hátib erőműre sújtottak le, amelyeket a húszik katonai célokra használhattak. A hadsereg előzetesen felszólította a lakosságot, hogy a közelgő légicsapások miatt hagyja el ezeket a körzeteket.

Kac védelmi miniszter megerősítette, hogy az akció részeként megtámadták a Galaxy Leader nevű hajót is, amelyet – elmondása szerint – korábban a húszik elraboltak, és azóta „terrortevékenységekhez” használnak a Vörös-tengeren.

A támadások napján egy másik hajót is találat ért a térségben: a Magic Seas nevű, görög tulajdonú, libériai zászló alatt hajózó teherszállító kigyulladt, miután tengeri drónok csapódtak bele Jemen délnyugati partjainál. A személyzet elhagyta a járművet – közölték tengerbiztonsági források. Ez volt az első ilyen incidens a Vörös-tengeren április közepe óta. A húszi támadások célpontjai az utóbbi hónapokban többször is kereskedelmi és hadihajók voltak, a csoport azt állítja: így akar nyomást gyakorolni Izraelre, hogy állítsa le a súlyos polgári áldozatokat szedő gázai háborút.

2023 novembere és 2025 januárja között a húszik több mint száz hajót támadtak meg rakétákkal és drónokkal. Két hajót elsüllyesztettek, négy tengerész meghalt. Ezután egyoldalúan tűzszünetet hirdettek, ám miután március közepén az Egyesült Államok katonai csapásokat mért húszi célpontokra, a támadások újraindultak. Főként Izraelt próbálják rakétákkal támadni.

Elemzők attól tartanak, hogy ha a húszik ismét rendszeres támadásokat indítanak a nemzetközi hajózás ellen, az újabb amerikai és nyugati beavatkozáshoz vezethet.

A térség már így is feszült: a Hamász és Izrael közötti háborúban épp egy tűzszünet lehetősége a téma a diplomáciai tárgyalásokon, miközben Irán mérlegeli, hogy visszatér-e az atomprogramjáról szóló tárgyalásokhoz. A múlt hónapban amerikai légicsapások érték Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét a 12 napig tartó rakéta- és bombatámadásokban.

A húszik 2014 végén ragadták magukhoz a hatalmat a jemeni fővárosban, Szanaában. A síita Irán befolyásának növekedése miatt Szaúd-Arábia 2015 tavaszán nyugati támogatással katonai beavatkozást indított ellenük, a nemzetközileg elismert jemeni kormány védelmében. A húszik ezt követően megszilárdították hatalmukat Jemen északi részén és több nagyvárosban is, míg a kormány Aden kikötővárosába szorult vissza.

(A nyitóképen: A Gázai övezetben élő palesztinokat támogató jemeni húszi lázadók támogatóinak egyike álrakétát emel a magasba az Egyesült Államok és Izrael elleni tüntetésen Szanaában 2025. június 27-én. A húszik rendszeresen hajtanak végre rakéta- és dróntámadásokat a Vörös-tengeren és az Ádeni-öbölben közlekedő kereskedelmi hajók, valamint brit és amerikai hadihajók ellen 2023 novembere óta, megtorlásul Izrael gázai és libanoni hadműveletei miatt.)

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Erősödik a forint, 364 körül jár az euró

Széles körben erősödik a forint: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb került. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×