Infostart.hu
eur:
379.45
usd:
321.95
bux:
125648.54
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyitókép: Pixabay

Stop Benes: „aki ma magyar családba születik, az háborús bűnösként születik”

A Benes-dekrétumok ellen harcol továbbra is szlovákiai Magyar Szövetség, mert ma is történnek vagyonelkobzások a nyolc évtizeddel korábbi szabályozásra hivatkozva.

Stop Benes! – címmel tartott sajtótájékoztatót kedden a Magyar Szövetség pártja Pozsonyban. Ennek apropóját az adta, hogy a Szlovák Földalap felújította a gyakorlatot, mely során a II. világháború lezárása után be nem fejezett földelkobzásokat nyolc évtizeddel azok kiadása után is végrehajtja, azaz földterületeket vesznek el tulajdonosaiktól azok tudta nélkül, és ellenszolgáltatás mentesen. A konfiskációk jogi alapját a múlt század negyvenes éveiben az Eduard Benes elnök által kiadott egykori dekrétumok jelentették, amelyek a mai napig érvényben vannak Szlovákiában.

A Benes-dekrétumok a közelmúltban két fejlemény kapcsán kerültek újra előtérbe. Miután Peter Pellegrini szlovák államfő májusban megnevezte új nemzetiségi tanácsadóját, Forró Krisztiánt, a Magyar Szövetség korábbi elnökét, döntés született arról is, hogy az elnöki irodán belül létrejön egy, a dekrétumokkal foglalkozó munkacsoport. A legutóbbi országos tanácsát Kassán, a dekrétumok kihirdetésének nyolcvanadik évfordulóján tartó Magyar Szövetség a zárónyilatkozata tizenharmadik pontjában szintén a kollektív bűnösség elvének eltörlését jelölte meg céljaként.

A párt pozsonyi székházában megtartott keddi sajtótájékoztatón Gubík László pártelnök hangsúlyozta, annak ellenére, hogy a szlovák állami vezetők történelmi, ma már érvényüket vesztett dokumentumokként emlegetik a Benes-dekrétumokat, a valóság azt mutatja, hogy napjainkban is ezekre hivatkozva vonják el egyes területek tulajdonjogát tulajdonosaiktól. „A távolabbi múlt és a közelmúlt elkobzási eljárásai mindenféle eljárási hibára vonatkozva, és az örökösöket sok évtizeddel később is megrövidítve azt mutatják, hogy

nem egy történelmi dokumentum a benesi örökség, hanem nagyon is élő jogról beszélünk,

ami olyan abszurditást is okoz, hogy az a csecsemő, aki ma egy magyar családba születik, az bizony háborús bűnösként születik meg” – fogalmazott Gubík László, hozzáfűzve, hogy Peter Pellegrini a nyilatkozatai alapján hajlandóságot mutat arra, hogy foglalkozzon a Beneš-dekrétumok kérdésével. A pártelnök a kollektív bűnösség elvén alapuló, a magyar és német nemzetiséget is megbélyegző tizenhárom rendeletet a cseh és szlovák jogrend fekete foltjának nevezte.

„A dekrétumok közül egy még ma is kihatással van a földtulajdonosok mindennapjaira, ezek pedig a vagyonelkobzásról szóló rendelkezések” – mutatott rá a múltban a sajtót is megjárt eseteket előhozva Bugár Viktor szakjogász. „A Benes-dekrétumok nem nevezhetők történelmi dokumentumoknak. A jelenlegi időszakban is zajlanak tulajdonjog-változások a Benes-dekrétumok és a Szlovák Nemzeti Tanács rendelete alapján kiadott elkobzási, konfiskációs határozatok alapján a földhivatali nyilvántartásban” – jegyezte meg Bugár Viktor, aki úgy véli, leginkább azokról a mezőgazdasági földterületekről van szó, amelyek tulajdonosa ismeretlen. Hozzátette, hogy mivel ezek a földek értékes helyeken találhatók, elsősorban az autópályák környékén, ezért

nem túlzás százmilliós nagyságrendről beszélni.

Gubík László hangsúlyozta, a Magyar Szövetség nyomást fog gyakorolni az államfőre és a szlovák közvéleményre is annak érdekében, hogy foglalkozzanak a témával, és tudatosítsák annak súlyosságát.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

Negyvennél is több újdonsággal és párhuzamos technológiákkal fordul rá a következő évekre a Mercedes

A márka fennállásának 140. évfordulóját ünneplő Mercedes-Benz történetének egyik legintenzívebb időszakára készül, amelynek keretében 2027-ig több mint negyven újdonsággal frissíti radikálisan a modellpalettáját. A stabil pénzügyi háttérre és a növekvő árbevételre támaszkodva a gyártó tudatosan párhuzamos hajtáslánc-stratégiát követ, így az elektrifikáció mellett a belső égésű motorok fejlesztése is hangsúlyos marad, hogy a vásárlók valós igényeik szerint választhassanak technológiát. A magyar ipar szempontjából is kiemelt jelentőségű termékoffenzíva részeként érkezik a Kecskemétben készülő elektromos GLB, valamint a technológiai megújulást jelképező, több ezer új alkatrésszel frissített S-osztály is. A márka nemcsak a prémium szegmensben elért kiemelkedő piaci részesedését kívánja megőrizni, hanem a globális eladások kétmillió darabos szintjének stabil visszaépítését is célozza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×