Infostart.hu
eur:
362.15
usd:
316.39
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla
Nyitókép: Pixabay

Európai sokk az amerikai-orosz békeegyezkedés hallatán

Az európai vezetőket sokkolta, hogy csak amerikai és orosz képviselők kezdenek tárgyalásokat az ukrajnai békéről. Hétfőre rendkívüli találkozót hívtak össze, miközben Zelenszkij ukrán elnök jelezte: nem fogadnak el egy nélkülük kötött alkut.

Azóta, hogy Donald Trump a múlt héten felvette a kagylót és amerikai elnökként – három év hiátus után – beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, úgy felgyorsultak az események, hogy az érintettek csak a fejüket kapkodták Európában.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kapta a második hívást – amit Moszkvában annak bizonyítékaként látnak, hogy jobbára csak rábólinthat arra, amit rajta kívül eldöntenek. Vagy, ahogy egy brit lap írta: Donald Trump piros-fehér-kék motorjának oldalkocsijában ülhet csak. Források szerint Európában hivatalosan csak Mark Rutte NATO-főtitkárt értesítették.

Zelenszkij a következő nap még udvariasan és méltatóan beszélt az amerikai elnökről. Pedig, az amerikai védelmi miniszter akkorra már közölte, hogy nem reális, hogy Ukrajna helyreállítsa 1991-es határait és NATO-tag legyen. (Utóbbi esetében több, ellentmondó amerikai nyilatkozat is elhangzott). Azt is elmondta: Washington nem fogja automatikusan megvédeni Európát.

Szombaton, a hagyományos Müncheni Biztonsági Konferencia befogadóbb közegében Zelenszkij már levette a kesztyűt Washingtonnal szemben. Az elnököt jobbára „Trumpként” emlegette és azt mondta: „soha nem fogadunk el olyan alkut, amelyet a hátunk mögött kötöttek meg”. Azt sem engedte, hogy Ukrajna Trump javaslata alapján átadja ritka földkincs vagyonának a felét cserébe az amerikai támogatásért – mivel nem kaptak biztonsági garanciákat az ország megvédésre – mondta később.

Beszédes volt, hogy az angolul felszólaló Zelenszkijt álló ovációban részesítették, míg az Európát bevándorlási politikája és a szólásszabadság korlátozása miatt bíráló JD Vance amerikai alelnök pár, gyér tapsot kapott.

Felszólalásában Zelenszkij azt mondta: eljött az ideje hogy felállítsák „Európa Hadseregét”, amely szembe tudna szállni Moszkvával. Utána még egy baráti pódium interjút is kapott Christiane Amanpour-ral, a CNN veterán újságírójával, ami lehetőséget adott neki, hogy odaszúrjon Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek és azt sugallja: nem minden jelenlegi amerikai illetékes érti, mi forog kockán Ukrajnában „és nem minden hang támogatja Ukrajnát”. „Ezen még dolgoznunk kell” – mondta – amivel derültséget okozott a nézőkben.

A dacosan vidám hangulat ellenére a konferenciát az amerikai javaslatok miatti hitetlenkedés és elégedetlenség légköre lengte be – írta a Reuters. Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője párhuzamot vont az 1938-as Müncheni Egyezmény – amikor Hitlernek megengedték a Csehszlovákiához tartozó Szudétaföld annektálását a békért cserébe – és a mostani találkozó közé.

Hétfőre egy elméletileg titkos helyszínre rendkívüli találkozót hívtak össze francia, német, olasz lengyel, EU-s és NATO-illetékesek részvételével, de gyorsan kiszivárgott, hogy a helyszín – Párizs. Európa ugyanakkor nem kap széket az Ukrajnáról szóló tárgyalások asztalánál – mondta Keith Kellogg Donald Trump ukrajnai különmegbízottja. Marco Rubio külügyminiszter viszont azt, hogy „a valódi tárgyalásokon” igen. Ukrajna pedig nem lesz ott a várhatóan a héten, Szaúd-Arábiában induló amerikai-orosz tárgyalásokon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×