Vajon mennyi empátiát érezhetnek a British Petroleum energiacég most lapátra tett 4700 dolgozójával? A nyári brit választásokon a parlamentből kibukott tory képviselők talán most jobban megértik az állás nélkül maradók helyzetét. A Telegraph című lap néhány olyan volt képviselővel beszélt, aki hónapok óta nem tud elhelyezkedni.

„Egyre több olyan kollégával találkozom, aki karrierválságba került, egyszerűen nem hívják be őket interjúra” – mesélte Sir Charles Walker, aki két évtizedet töltött a parlamentben egy Londonhoz közeli város képviselőjeként. Hat hónap alatt mindössze 575 fontot, azaz 282 ezer forintot keresett – mesélte. „Szerencsém van, mert van pénzem, a korai képviselői nyugdíjt választottam, de az sem tart ki örökké” – írta le helyzetét az exképviselő, aki nem is olyan rég bizottsági vezetőként több száz millió fontos költségvetést és több ezer beosztottat felügyelt.

Az 57 éves volt képviselő bevallotta, hogy nem nagyon van mivel elfoglalnia magát, de szerinte igazán depressziós állapotba azok a harmincas éveikben járó és korábban magas beosztású képviselők kerültek, akik most nem találnak munkát. Ők azzal szembesülnek, hogy a jelenlegi munkaerőpiacon már nem kelendő a parlamentben szerzett tapasztalatuk.

A Telegraph a LinkedIn közösségi médiumban nézte meg a volt képviselők profiljait. Egyesek az eufemisztikus „új karrierlehetőségeket tanulmányozok, egyetemeken, igazgatótanácsokban és a tanácsadás terén” kifejezéseket használják. Mások „az azonnal elérhető vagyok, aktívan jelentkezem állásokra” státuszt választották. Van viszont olyan képviselő is, aki félre nem érthető módon azt posztolta ki magáról, hogy „munkanélküli”.

Jackie Doyle-Price bárónő 14 évig volt képviselő és ő azt állítja, „az életkori diszkrimináció él és virul a munkaerőpiacon. Tiltott, de mégis mindenki szembesül vele, bár erről beszélnek a legkevesebbet. Sok sikert bárkinek, aki túl van az ötvenen és állást keres.” Hozzátette, hogy a képviselői munka „nemes oldala” teljesen leértékelődött, és nem számít a felvételiztetőknél széleskörű tapasztalatuk és a sokrétű képességeik.

A parlamentből kikerülve – általában – valamivel könnyebb kommunikációs szerepekben, különböző civilszervezetekben, tanácsadóként vagy akár dokumentumfilmesként elhelyezkedniük, de közalkalmazotti állásokat nehezen tudnak elnyerni.

Egy tanárból lett képviselő azt mondja: nem tud visszamenni a szakmájába és ez kihat a feleségére és két kisgyerekére. Szerinte az is gond, hogy a szakma „tele van aktivistákkal, akik nem szeretik a konzervatívokat”. Sir Charles úgy látja, a politikai pálya utáni lehetőségek hiánya miatt sok minőségi jelölt talán meg sem próbálkozik a képviselőséggel, ami komoly gondot fog okozni.