Infostart.hu
eur:
363.89
usd:
324.97
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Szíria
Nyitókép: X / Nedal Al-Amari

Szíriai menekültek: sokan kivárnak a hazatéréssel és van aki menekülne Szíriából

Szíriában az Aszad-rezsim brutalitása miatt a lakosság ünnepel és egyelőre nem foglalkozik azzal, hogy egykori dzsihadisták kerültek hatalomra. Miközben Törökországból sok menekült idult haza, az Európában élők kivárnak, a szíriai kisebbségek viszont aggódnak. Szvetnik Endre összefoglalója.

Nagygyűléseken ünnepelték Szíria több városában Bassár al-Aszad rendszerének bukását. „Már azért is börtönbe kerültél, ha valami rosszat mondtál... egész életemben csak elnyomást láttam az Aszad család részéről” – mondták felvonulók az ország második legnagyobb városában, Aleppóban.

Damaszkuszban tömegek vettek részt a hagyományos pénteki imán, majd az Umajad-téren tartott tömegfelvonuláson, ahol bulikat idéző hangulat uralkodott. Szólt a zene és az emberek a zöld-fehér-fekete szíriai ellenzéki zászlót lengették. Egyikük a rajzfilmfigura, Spongya Bob öltözékében jelent meg, mellette azonban a fővárost nagyobb ellenállás nélkül elfoglaló egykori dzsihadista erő, a HTS maszkos fegyveresei masíroztak a tömegben. Az évekig törökországi emigrációban élő szíriaiakat ez sem ijeszti el és tömegesen térnek haza.

Az Európába menekült szíriai közösségek viszont óvatosabbak és kivárnak – annak ellenére, hogy európai országok kezdik leállítani a szíriai menedékkérelmek elfogadását és politikusok hangoztatni, hogy itt az ideje, hogy hazatérjenek a menekültek.

„Akit ismerek, azt mondja, várjunk még” – mondta a Financial Times-nak az 54 éves aleppói Omar al-Hadzsar, aki most német földön él. (Az országban körülbelül 970 ezer szíriai tartózkodik, Angela Merkel volt kancellár 2015-ös döntése nyomán, amellyel megnyitotta előttük a kapukat.) A migráció azonban fontos téma lesz az előrehozott német választásokon és a jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a radikális Alternatíva Németországért (AfD) pártok is azt mondják: a szíriaiaknak el kéne gondolkodniuk a hazatérésen.

A németek elsőként állították le hétfőn a szíriaiak által benyújtott új menedékkérelmek elbírálását és követték őket a franciák, a britek, az olaszok és más uniós tagállamok.

Akik haza akarnak térni, azok leginkább az FT által az „aktivista közösség” tagjaként említett személyek, „aki formálni akarják az ország jövőjét”. Mások – például Omar al-Hadzsar – hazavágynak, de az ő két házát például porig rombolták az évekkel ezelőtti aleppói harcokban.

Cipruson 60 szíriai visszavonta a menedékkérelmét, más ottani szíriaiak viszont „súlyos hibának” nevezték a lépést. „Most még nincs állam, nincs rendőrség, hadsereg, Izrael pedig elfoglalta az ország felét” – mondta túlzásokba esve Tabet Abbarrah, az úgynevezett Ciprusi Szabad Szíriai Közösség elnöke. Rómában egy szíriai étterem alapítója, Saza Szaker is korainak tartja a hazatérést. A keresztény vallású menekültek különösen idegesek – „miért mennél haza az ismeretlenbe?”

– kérdezte. Közben az Independent arról írt, hogy még további többezer ember akar elmenekülni Szíriából Libanonba. Ők a kisebbségek tagjai – keresztények, vagy az Aszad-családhoz hasonlóan alaviták, az egykori elit tagjai, de akiket nagy arányban soroztak be a hadseregbe is. Viszont, sokan szegénységben élnek közülük. Attól félnek, hogy az ország új urai nem lesznek toleránsak az irányukban.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×