Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Rendőri készültség Németországban: szerb huligánok fenik a fogukat az angolokra

A német rendőrség szerint ötszáz szerbiai futballhuligán készül arra, hogy verekedést provokáljon a labdarúgó Európa-bajnokság hét végi meccsén, amelyen a szerbek az angolokkal játszanak.

Egy helyi rendőrfőnök szerint nagy feladat lesz még az előtt megfékezni a szerb csoportot, hogy összecsapna a nyugat-németországi Gelsenkirchen városába érkező angol drukkerekkel. A Szerbia–Anglia meccs vasárnap este kilenc órakor kezdődik. Becslések szerint mintegy negyvenezer angol szurkoló és hat-nyolcezer szerb drukker utazik a mérkőzésre. Az UEFA a német, a szerb és a brit rendőrséggel konzultálva „magas kockázatúnak” minősítette a meccset – írta exkluzív tudósításában a Guardian című brit lap.

A rendőrkapitány elmondta, hogy a német rendőrségnek nincs „konkrét információja”, de úgy véli, hogy "akár négyszáz vagy ötszáz erőszakra készülő szerb huligán is érkezhet". A szerbeket a Boszniai Szerb Köztársaság kiválási szándékára adott nyugati reakciók is fűthetik.

"A legnagyobb feladat az lesz, hogy időben azonosítsuk a rendbontásra készülő csoportokat, és elkülönítsük őket a békés és törvénytisztelő szurkolóktól" – mondta Peter Both.

Vasárnap több mint ezer német rendőr lesz szolgálatban, akiket egy az ismert huligánokat azonosító és egy karhatalmi egység támogat majd, bár Both szerint vízágyúkat nem fognak bevetni.

Angliában közben, több mint 1600, meccsekről eltiltott angol szurkolóval leadatták az útlevelét egészen a július 14-i döntőig. A hatóságok így akadályozzák, hogy eljussanak a németországi Eb-meccsekre.

Brit illetékesek szerint a német rendőrség „ragyogóan együttműködik” velük, és bár számos ismert angol huligán utazását megakadályozták, „számolniuk kellett azzal, hogy néhányan Németországban lesznek. "Erről teljesen meg vagyok győződve” – mondta Peter Both. Utalt arra, hogy a szerb rendőrséggel való koordináció nem volt ilyen zökkenőmentes.

A német rendőrség péntektől ideiglenes ellenőrzéseket kezd a határoknál. Az angol szurkolókat azzal próbálják visszafogottságra kényszeríteni, hogy a lelátón nem ihatnak és a stadionban egyszerre csak két italt vásárolhatnak. Az arénán kívül tartózkodókat a szurkolói zónába viszik ingyenes buszjárattal, hogy ne a kis városközpontban tömörüljenek.

Both rendőrfőnök elmondta, hogy emberei nem fognak reagálni az olyan sértő angol dalok éneklésére, mint a Tíz Német Bombázó, amely a világháborús vereségen élcelődik. „Ennek a skandálása nem bűncselekmény, Németországban nem tilos. Ez egy hülye dal. Az angol szövetségi kapitány mondta,és teljesen igaza van” – jegyezte meg.

A mérkőzés napján a potenciális, tehát nem konkrét terrorveszély miatt Gelsenkirchen egész területén tilos lesz a drónok használata, és a rendőrség elmondta: rendelkezik olyan rendszerrel, amely képes földre szállítani minden hasonló repülő eszközt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×