Infostart.hu
eur:
365.59
usd:
316.88
bux:
149146.27
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna
Petr Pavel cseh államfő nyilatkozik a sajtó munkatársainak, amint megérkezik a NATO-tagországok kétnapos csúcstalálkozójára Vilniusban 2023. július 11-én.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

A NATO-tagság ígérete helyett mást kínál Ukrajnának Csehország

„Csehország kétoldalú biztonsági megállapodást készít elő Ukrajnával, amelyet májusban vagy júniusban köthetnek meg” – jelentette be Petr Pavel cseh köztársasági elnök a Vilniusban tartott Három Tenger Kezdeményezés csúcstalálkozón. Az ezzel egyidőben tartott közös szlovák–ukrán kormányülésen pedig a szlovák külügyminiszter megerősítette, hogy Robert Fico kormánya támogatja az Ukrajna által kezdeményezett júniusi békekonferenciát.

Petr Pavel kifejtette, Kijev abban érdekelt, hogy minél hamarabb megkapja a NATO-tagság ígéretét. A cseh államfő szerint mivel azonban a jelenlegi helyzetben ez még korai lenne, ezért azok az államok, amelyek hajlandók szorosabban együttműködni Ukrajnával, és biztonsági garanciákat nyújtani neki, kétoldalú biztonsági megállapodásokat kötnek vele. „Konkrétumokat még nem árulhatunk el, de arra lehet számítani, hogy valamikor májusban vagy júniusban létrejöhet a megegyezés” – jegyezte meg a cseh elnök.

Az első ország, amely ilyen megállapodást kötött Kijevvel, Nagy-Britannia volt még idén januárban. Az azóta eltelt időben Petr Pavel szerint hét további ország követte a britek példáját. A megállapodás tartalma minden ország esetében eltérő. „Lehet szó harcianyag-szállításról vagy más jellegű segítségnyújtásról, például hírszerzési információkkal vagy technológiával való támogatásról. Lehet szó együttműködésről a védelmi iparban, de bizonyos gyártási folyamatok ukrán területen való folytatásáról is” – vázolta fel a cseh elnök a dokumentum lehetséges tartalmát.

Petr Pavel a vilniusi csúcstalálkozón találkozott Volodomir Zelenszkij ukrán elnökkel is, aki tájékoztatta őt az ukrán hadsereg legfrissebb igényeiről. Ezek közé tartoznak a lőszerek, a légvédelem és az elektromos hálózat működését biztosító eszközök, például generátorok, transzformátorok és egyéb energiatermelő egységek.

„Mindenekelőtt 155 mm-es lövedékre van szükségük, és ami a számokat illeti: minél több, annál jobb”

– mondta a cseh elnök, hozzátéve, hogy Csehország már több mint egymillió lőszert hajtott fel Ukrajna számára a világban, amelyet a háború dúlta országba tudna küldeni, ha megoldódik a megfelelő finanszírozás. Petr Pavel szerint Kijev a nyáron az orosz támadások fokozódására számít, ezért Csehország célja, hogy minél nagyobb számban és minél rövidebb idő alatt eljuttassa Ukrajnába a beszerzett lőszereket.

A vilniusi találkozóval egyidőben tartott közös szlovák–ukrán kormányülésen a szlovák külügyminiszter megerősítette, hogy Robert Fico kormánya támogatja az Ukrajna által kezdeményezett júniusi békekonferenciát. „Rendkívül fontosnak tartok minden békekezdeményezést. Bár egyértelmű, hogy Oroszország nem fog részt venni ezen a konferencián, ez mégis jó kezdeményezés. Kína vagy más nagy országok részvétele is fontos lenne. Szlovákia képviseltetni fogja magát a békekonferencián” – közölte Juraj Blanár, a külügyi tárca vezetője, és megerősítette, hogy a szlovák–ukrán kapcsolatok barátiak, és Szlovákia kész továbbra is segítséget nyújtani Ukrajnának.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Fontos adat jön, erre szegeződik minden tekintet!

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. A magyar tőzsdén emelkedéssel indult a nap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×