Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Unsplash.com

Főhet Elon Musk feje: több száz cégnek van saját védjegye a Twitter új nevére

Védjegyjogászok szerint perekre számíthat Elon Musk a Twitter nevének megváltoztatásával. Az új nevet, az X-betűt ugyanis sok cég levédte.

Elon Musk elefántként robbant be a Twitterbe, szó szerint egy porcelán mosdókagylóval a kezében, és most úgy tűnik, lázasan folytatja a mikroblog platform saját képére való formálását. A milliárdos vállalkozó legújabb húzása az volt, hogy a napokban átnevezte a Twittert X-nek.

Lőttek immár a csipogó kék madárkának és a szárnyas fokozatosan eltűnik majd a publikum szeme elől. Ahogy a twittelést, a csipogás szót is majd fel kell váltania valaminek. A Reuters tudósítása alapján Elon Musk nem feltétlenül járt jól az X márkanévvel, ugyanis sok cégnek több száz védjegye van a Twitter új nevére.Az X-et olyan széles körben használják és idézik védjegyekben, hogy pereskedés lehet belőle, és

a korábban Twitter néven ismert cégnek a jövőben gondokat jelenthet az X márka védelme

– jegyezte meg a cikk.

"Száz százalék az esélye, hogy valaki beperli a Twittert emiatt" – mondta Josh Gerben védjegyjogász, aki hozzátette: csaknem 900 olyan aktív amerikai védjegybejegyzést számolt össze, amely már most is az X betűre vonatkozik, több ágazatban is.

A létező védjegyek olyan dolgokat védenek, mint a márkanevek, logók és szlogenek, tulajdonosaik pedig jogsértésre hivatkozhatnak azzal, hogy a más márkajelzés zavart okozhat a fogyasztókban. A jogorvoslatok a pénzbeli kártérítéstől a használat megakadályozásáig terjedhetnek.

A Microsoft például 2003 óta birtokolja az Xbox videojáték-rendszerével kapcsolatos kommunikációhoz kapcsolódó X védjegyet. A Meta Platforms – a Facebook anyacége, amelynek Threads platformja a néhai Twitter új riválisa – egy 2019-ben bejegyzett szövetségi védjegy tulajdonosa, amely egy kék-fehér "X" betűre vonatkozik, többek között a szoftverek és a közösségi média területén.

A védjegyjogász szerint

a Meta és a Microsoft valószínűleg nem perelne, hacsak nem érzi fenyegetve magát, hogy a Twitter X betűje sérti az általuk a saját x-ükre épített márka értékét.

A Meta maga is szellemi tulajdonjogi kérdésekkel szembesült, amikor megváltoztatta a nevét. Tavaly a Metacapital befektetési cég és a MetaX virtuális valósággal foglalkozó cég védjegyjogi keresetet nyújtott be, miközben a cég peren kívüli egyezséget kötött az új, végtelen szimbólummal ellátott logója miatt indított további perben. Ha Musknak sikerül megváltoztatnia a nevet, mások még mindig követelhetik maguknak az "X"-et.

"Tekintettel arra, hogy nehéz egyetlen betűt védeni, különösen egy olyan népszerű betűt, mint az "X", a Twitter védelme valószínűleg az X logóra nagyon hasonló grafikára korlátozódik" – mondta Douglas Masters védjegyjogász. "A logónak nincs sok megkülönböztető jegye, így az oltalom nagyon szűk körű lesz" – mondta.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×