Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
324.81
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Coronavirus outbreak. Scientist in laboratory.
Nyitókép: Coolpicture/Getty Images

Utcára vonulnak az orvosok Szlovákiában, kormányválság is lehet belőle

Csütörtökön, a bársonyos forradalom 33 évfordulóján tiltakozó nagygyűlést tartanak Pozsonyban az egészségügy megmentéséért. Korábban több mint 2100 orvos mondott fel. Az ügy a hárompárti kormánykoalíció szakadásával fenyeget.

A múlt hónap elején több mint 2100 szlovákiai orvos döntött úgy, hogy a jelenlegi körülmények között nem folytatja a munkáját, és beadta a felmondását. Főként a legnagyobb kórházak érintettek, ám nagyon fontos kisebb kórházak is csatlakoztak. Az Orvos Szakszervezetek Szövetsége azzal indokolta a lépést, hogy nem értenek a szlovákiai egészségügy működésével. A szövetség még januárban ismertette nyolc feltételét, ezek között szerepel a béremelés, továbbá az egészségügyi ellátási rendszer javítására tett javaslatok.

A felmondásukat október elején benyújtó orvosok két hónapos felmondási ideje november végén lejár, ami azt jelenti, hogy decemberre ténylegesen veszélybe kerülhet néhány kórházi osztály működése.

Olyan kulcsfontosságú osztályok orvosai mondtak fel, mint a traumatológia, a belgyógyászat, a kardiológia, az aneszteziológia, az intenzív ellátás, a gyermekgyógyászat, a nőgyógyászat és az újszülöttosztály.

Eduard Heger kormányfő a TA3 hírtelevízió vasárnapi politikai vitaműsorában arra kérte az orvosokat, hogy vonják vissza a felmondásukat. Úgy véli, a kormány prioritásként kezeli az egészségügy helyzetét. A miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy kormánya annyit tesz az egészségügyért, mint egyetlen kormány sem az elmúlt 17 évben.

Megérti, hogy nem csak a fizetésekkel van gond, más téren is javítani kell az egészségügy helyzetét

Szlovákiában. Megjegyezte, készen áll a megegyezésre.

A kormány és a szakszervezet közti tárgyalások az elmúlt napokban gyakoriabbakká váltak, de még mindig nem egyeztek meg. Legutóbb szerdán ültek tárgyalóasztalhoz a felek, és a több mint hatórás egyeztetést követően Peter Visolajský, az orvosszakszervezet elnöke elmondta, hogy hétfőn, november 21-én folytatódhatnak a tárgyalások. „Örülünk, hogy a másik fél is hajlik a megegyezésre.

A megállapodás még nem született meg, de már közelítünk felé”

– jelentette ki a szakszervezet vezetője, aki díjazta, hogy a kormány végre konstruktívan áll hozzá a problémához.

Megerősítette viszont, hogy az elégedetlen orvosok az utcán adnak hangot követeléseiknek, ezért november 17-ére tüntetést szerveztek a pozsonyi kormányhivatal elé. A demonstrációt nem véletlenül időzítették erre a napra. Harminchárom évvel ezelőtt, 1989. november 17-én ezen a napon Prágában békés diáktüntetésre került sor, amelyet a rendőrség beavatkozása után végül erőszakosan feloszlattak. November 17-e azóta a cseheknél és a szlovákoknál is a szabadságért és a demokráciáért vívott harc napja, amely kiindulópontot szolgáltatott az akkor Csehszlovákiában végbement bársonyos forradalom történéseihez.

A hárompárti kormánykoalíció egyik tagja, a Sme rodina közben arra kérte a koalíciós partnereket, hogy még ezen a héten zárják le a szlovák egészségügyet érintő krízist. Boris Kollár pártelnök kijelentésében arra célzott, hogy pártja kiléphet a kormányból, amennyiben a válság nem oldódik meg. Nem akar ugyanis olyan kormánynak a tagja lenni, amely az egészségügy összeomlását okozza.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×