Infostart.hu
eur:
364.66
usd:
325.02
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: pixabay

Kétezer orvos adja be a felmondását Szlovákiában

Szlovákiában legalább 2038 orvos adta be a felmondását ezekben a napokban – tájékoztatott az Orvos Szakszervezetek Szövetsége, amely szerint a nagy fővárosi kórházak képtelenek lesznek működni a hiányzó szakorvosok nélkül. A felmondásukat benyújtók az alacsony bérekkel és az egészségügyi ellátási rendszer problémáival indokolják a lépést. A minisztérium elismeri, hogy számos követelés megalapozott.

Szlovákiában jelenleg mintegy 8 ezer orvos dolgozik, nagyjából 27 kórházban. Ezek között vannak egyetemi és kerületi intézmények, valamint magánkórházak, az orvosok között pedig vannak itt dolgozó, nem uniós országok állampolgárai is.

A szakszervezetek folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy nagyon rossz helyzetben van a szlovák egészségügy. Az Orvos Szakszervezetek Szövetsége ismételten bírálta a kormányt, amiért nem teljesítette a kéréseiket. „Mindazok után, hogy felhívtuk a problémákra a figyelmet, és megoldást is javasoltunk, a kormány nem lépett – fogalamzott Peter Visolajský, az érdekképviselet elnöke. – Az ígéretekkel pedig nem érjük be, mert azokkal nem tudjuk meggyógyítani a betegeinket, és nem tudjuk megválaszolni azokat a kérdéseiket, hogy miért nem kapnak orvosi ellátást vagy miért kell várniuk hónapokat egy műtétre.”

Hozzátette, hogy a szövetség korábban nyolc kérést fogalmazott meg, melyek teljesítése átfogó megoldást jelentene a kórházak számára, fellélegezhetnének és elkezdhetnének fejlődni. Az elnök szerint, ha ezek közül csupán egyet vagy kettőt teljesítenek, az nem segít. A szakszervezet még januárban ismertette a nyolc feltételét, ezek között szerepel a béremelés, továbbá az egészségügyi ellátási rendszer javítására tett javaslatok. A béremelésről jelenleg tárgyal a pozsonyi parlament, Peter Visolajský ennek ellenére felszólította az orvosokat, hogy nyújtsák be a felmondásukat.

A szövetség elnöke közölte, országszerte olyan kulcsfontosságú osztályok orvosai mondtak fel, mint a traumatológia, a belgyógyászat, a kardiológia, az aneszteziológia, az intenzív ellátás, a gyermekgyógyászat, a nőgyógyászat és az újszülöttosztály. „Büszke vagyok ezekre az orvosokra, amiért kiálltak a betegeikért, felmondtak, még az állásukat is kockára tették, és azon igyekeznek, hogy javítsák a kórházak és a betegek helyzetét” – mondta Visolajský.

A nagy pozsonyi kórházak képtelenek lesznek működni ezek nélkül a szakorvosok nélkül.

A szakszervezet elnöke megismételte, készek tárgyalóasztalhoz ülni. Bírálta Vladimír Lengvarský egészségügyi minisztert, amiért azt mondta az orvosoknak, hogy megvárja a felmondásukat. Megjegyezte, hogy több országban is volt már olyan helyzet, hogy felmondtak az orvosok, de nem tud olyanról, ahol az egészségügyi miniszter ilyet üzent volna nekik. A tárcavezető úgy reagált, természetesen figyelemmel követi a helyzet alakulását, és hétfőn találkozik az összes szlovákiai kórház igazgatójával.

Nem ez az első tömeges felmondás a szlovák egészségügyben, 2011-ben 1200 kórházi orvos távozott, emiatt veszélyhelyzetet kellett kihirdetni. Akkor eredetileg 2400 orvos csatlakozott a felmondásra vonatkozó felhíváshoz, végül körülbelül 50 százalékuk tette meg ezt a lépést. A felmondások oka az volt, hogy a kormány nem teljesítette az orvosok követeléseit.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×