Nagy-Britannia nemzetei és bátran mondhatjuk, hogy a világ is elbúcsúzott II. Erzsébettől hétfőn. A briteknél a temetésre munkaszüneti napot rendeltek el, Londonban több fontos útvonalat lezártak és az érdeklődök már vasárnap délutántól kitelepültek a gyászmenet útvonalára, hogy ne maradjanak le a történelmi pillanatról.

Aki kitartott, az láthatta, ahogy délelőtt, a Westminster Hall ravataláról az ágyútalpon vitt koporsót a Királyi Haditengerészet matrózai a királyi család tagjai kísérték. A királyi zászlóval borított koporsón a korona, az országalma és a jogar pihentek. Továbbá egy koszorú, benne rozmaring, az emlékezés, mirtusz, a boldog házasság, és angol tölgy a szeretet erejének jelképe.

Az apátságban 2000 meghívott – társadalmi szolgálatuk jutalmaként kiválasztott közemberek és 500 állam- és kormányfő és küldött várta a szertartást. Köztük volt Biden amerikai és Macron francia elnök, Trudeau kanadai miniszterelnök, de nem volt ott Hszi csin-Ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök. David Hoyle westminsteri apát azzal kezdte, hogy a háladás, a gyász és a királynő önfeláldozó szolgálatára való emlékezésre gyűltek össze a világ minden részéről a meghívottak.

„We will meet again” – az ikonikus II. Világháborús dal mondatával bíztatta még nem is olyan rég II. Erzsébet a pandémia sújtotta honfitársait, hogy egyszer a barátok és a családok ismét találkozhatnak majd. És ezzel a mondattal búcsúztatta Justin Welby Canterbury érsek is a királynőt, de előtte megjegyezte: „Kevés az olyan ember, bármely hivatásban, aki szeretettel szolgál és még kevesebb az ilyen vezető. De aki szolgál, azt szeretni fogják és emlékezni fognak rá. Aki a hatalomba és az előjogokba kapaszkodik, azt elfelejtik”.

A programban különböző zsoltárok és bibliaidézetek szerepeltek. Ilyet olvasott fel Liz Truss új miniszterelnök, miközben a vendégek között ott volt az összes, még életben lévő volt brit kormányfő.

Elhangzott a 23. zsoltár, az Úr az én pásztorom, a néhai királynő kedvenc zsoltára, amit maga választott a szertartásra – ahogy az összes elhangozott idézetet és zsoltárt is.

A szertartás után II. Erzsébet – ismétlődő ágyúlövések közepette - elindult most már valóban utolsó útjára – a koporsót a különböző brit és nemzetközösségi alakulatok tagjai kísérték át London központján, gyakran zokogó emberek előtt. A fővárostól távol a britek saját városaikban a köztéri kivetítők előtt gyülekezve gyászoltak és emlékeztek.

A koporsót a Hyde Park melletti Marble Arch diadalívnél helyezték a királyi halottaskocsiba, amely a királynő lakhelyére, a London melletti Windsorba vitte. A kastélyba vezető hosszú úton, a Long Walk-on a Királyi Gránátos Gárda medveszőrsapkás, piros zakós katonái kísérték. A kisváros – immár intimebb környezetében – az útvonal mentén tömegek gyűltek össze.

A kastély Szent György kápolnájában ezek után tartották meg a temetési szertartást, 800 olyan vendég jelenlétében, aki vagy ismerte a királynőt, vagy aki a beosztottja volt. A végén a királyi jelképeket levették a koporsóról, a királyi háztartás legmagasabb rangú tagja pedig eltörte a pálcáját és a koporsóra helyezte – jelképezve II. Erzsébet uralkodásának végét. Így engedték le a néhai királynőt a kriptába, ahol férje, Fülöp herceg nyugszik.