Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.67
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Mesefigurák társaságában talál menedéket ukrán zászló alá bújva egy kislány ChemiS kazah származású, Csehországban élő utcai művész prágai falfestményén 2022. március 21-én. Vlagyimir Putyin orosz elnök február 24-én rendelte el katonai művelet végrehajtását Ukrajnában.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Prága szigorít az ukrajnai menekültek befogadásának szabályain

A lex Ukrajna néven emlegetett törvény legfontosabb módosítása, hogy a háború sújtotta országból érkező, de európai uniós állampolgársággal is rendelkező személyek ezentúl nem jogosultak semmiféle védelemre és segélyekre Csehországban. A kormány közben azt is bejelentette, hogy 15 Leopard típusú harckocsit kapnak Németországtól, amiért intenzíven segíti Ukrajnát hadianyagokkal és fegyverekkel.

Vít Rakušan cseh belügyminiszter szerint a törvénymódosításra azért van szükség, hogy elejét vegyék a prágai főpályaudvaron kialakult helyzetnek, ahol hetek óta nehéz körülmények között továbbra is többszáz ukrajnai menekült – részben magyar útlevéllel is rendelkező kárpátaljai roma – tartózkodik. A cseh belügyminiszter szerint az Európai Unión belül nekik Magyarországon van jogosultságuk segélyre. Nikola Targos, a Romodrom civil szervezet vezetője szerint a pályaudvaron veszteglő menekültek legfeljebb ötödének van magyar útlevele, s nem a többségnek, ahogy azt néhány politikus vagy újság terjeszti.

A lex Ukrajna értélmében a jövőben a háború sújtotta Ukrajnából Csehországba menekülteknek az eddigi egy hónap helyett két hónap állna rendelkezésükre ideiglenes speciális tartózkodási engedélyük elintézésére, másrészt tartózkodási helyük megváltoztatását az eddigi 15 nap helyett már három napon belül kötelesek lennének jelenteni a hatóságoknak. A felnőttek eddigi egész éves egészségbiztosítása ezentúl csak fél évig lenne érvényes, hogy ösztönözzék őket a munkavállalásra. Eddig mintegy 50 ezer ukrán menekült kapott állást Csehországban. A belügyminiszter kifejtette, a jövőben azt is ellenőrizni fogják, kaptak-e az ukrán menekültek olyan pecsétet az útlevelükbe, ami igazolja, hogy beléptek a schengeni övezetbe. Azok a menekültek, akik a szállásukon ellátást is kapnak, ezután már nem igényelhetik a havi ötezer koronás – mintegy 80 ezer forintos – humanitárius segélyt.

A kedden ismertetett adatok szerint a belügyminisztérium eddig mintegy 345 ezer speciális vízumot állított ki. Ez a vízum egyéves tartózkodásra nyújt lehetőséget, továbbá munkavállalásra, egészségügyi ellátásra, szociális támogatásra és az oktatási rendszer igénybevételére jogosítja fel az Ukrajnából érkező menekülteket. A tárca becslése szerint Csehországban jelenleg több mint 200 ezer ukrán menekült tartózkodik. Pontos adattal azért nem tud szolgálni a belügy, mert Csehország nem tartozik a schengeni övezet határországai közé. Becslések szerint a menekültek közül mintegy 140 ezren részben visszatértek Ukrajnába, részben más országba távoztak.

Jana Černochová cseh védelmi miniszter közben azt is bejelentette, hogy Csehország 15 Leopard típusú harckocsit kap Németországtól, amiért intenzíven segíti Ukrajnát fegyverekkel és hadianyagokkal. Jakub Fajnor, a védelmi tárca szóvivője ezt azzal egészítette ki, hogy a Leopard 2A4 típusú tankokat Csehország már az idén megkaphatná, később a korszerűsítésükkel is számolnak. A régebbi harckocsikhoz a németek lőszert és pótalkatrészeket is szállítanak. A harckocsivezetők kiképzése a német gépeken még ebben az évben megkezdődik. A fegyverüzletről e hónap elején állapodott meg Petr Fiala cseh kormányfő és Olaf Scholz német kancellár. Csehország azt szeretné, ha Németország a fegyvergyártásban is Prága kulcsfontosságú partnerévé válna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×