Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Milos Zeman cseh elnök beszédet mond a koronavírus csehországi áldozatainak emlékére elhelyezett közel 30 ezer mécses mellett a prágai várban 2021. május 10-én.
Nyitókép: 2021. május 10-én készített fotó Milos Zeman cseh elnökről (MTI/EPA/Martin Divisek)

„Az oroszok őrültek, és segíteni kell a menekülteket” - Miloš Zeman cseh köztársasági elnök véleménye

A Kijevbe látogató Eduard Heger szlovák miniszterelnök felajánlotta Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek, hogy szakértői csoportot küld a Bucsán és más ukrán városokban elkövetett „gaztettek” kivizsgálására és a háború elől menekülők vallomásának dokumentálására. Pozsony segíteni akar abban is, hogy Ukrajna Szlovákián keresztül vonattal exportálhasson gabonát. Miloš Zeman cseh köztársasági elnök pedig a Mladá Fronta Dnes című napilapnak úgy nyilatkozott, „az oroszok őrültek, és segíteni kell a menekülteket.”

Eduard Heger Szlovákia barátjának nevezte Ukrajnát, és fontosnak tartja, hogy Ukrajna stabil és virágzó szomszéd legyen. „Ha az orosz hadsereg sikerrel járna, Ukrajna már nem lenne demokratikus ország” – fogalmazott a szlovák miniszterelnök. A miniszterelnök szerint Szlovákia minden módon segíti Ukrajnát. Fontos a katonai segítségnyújtás is, hogy Ukrajna továbbra is tudjon védekezni az orosz agresszió ellen.

A kormányfő szeretné felgyorsítani Ukrajna európai uniós csatlakozásának folyamatát. Szlovákia ennek érdekében egy reformcsoport létrehozását tervezi, amely segítené keleti szomszédját abban, hogy minél hamarabb teljesítse az uniós csatlakozás feltételeit. „Ukrajna ma nagyon keményen küzd Európáért. Fontos támogatni Ukrajnát, és fontos, hogy érezzék a nyugati barátok támogatását” – mondta Eduard Heger.

Szlovákia támogatja egy nemzetközi törvényszék létrehozását az ukrajnai háborús bűnök kivizsgálására. Eduard Heger felajánlott Zelenszkij elnöknek egy szlovákiai szakértői csoportot az orosz hadsereg Bucsában és más településeken civilek ellen elkövetett bűntetteinek kivizsgálására. „Segítünk a tanúvallomások dokumentálásában” – tette hozzá.

Szlovákia segíteni akar abban is, hogy Ukrajna rajta keresztül vonattal exportálhasson gabonát. Eduard Heger szerint ez enyhíteni fogja az élelmiszerárakra nehezedő globális nyomást. Megjegyezte, hogy ma le vannak zárva azok a kikötők, amelyeken keresztül a gabona az egész világba eljut. Kijevi útja előtt a szlovák kormányfő elmondta, hogy tájékoztatni fogja Volodimir Zelenszkijt a kassai humanitárius központról is, ahonnan segélyt szállítanak Ukrajnába.

Eduard Heger cáfolta, hogy Szlovákia lakosságának rovására támogatják Ukrajnát.

„Azzal, hogy Ukrajnának segítünk, magunkon segítünk. Ez egy fontos stratégiai befektetés” – jegyezte meg a szlovák miniszterelnök, aki Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével és Josep Borrellel, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével utazott Kijevbe.

Miloš Zeman, a Szlovákiával szomszédos Csehország köztársasági elnöke is az Ukrajnának való segítségnyújtásról beszélt. A Mladá fronta DNES című napilapnak adott interjújában elmondta, sokakat meglepett a katonai agresszió. A cseh államfő őrülteknek nevezte az oroszokat, amiért megtámadták Ukrajnát, és megjegyezte, hogy Csehországnak segítenie kell a menekülteken. Nem felejtett el visszatérni korábban kifejtett ellentétes véleményére sem. Miloš Zeman februárban ugyanis még azt állította, hogy semmilyen háború nem lesz Ukrajnában. „Az önöknek adott korábbi interjúban azt állítottam, hogy az oroszok nem bolondok, hogy megtámadják Ukrajnát. Az, hogy ez valóban megtörtént, bizonyítja, hogy mégis azok” – ismerte el a lapnak a cseh államfő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×