Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pixabay

Káoszt és járattörléseket okoz a járvány a brit repülőtereken

Több mint száz, egyes jelentések szerint több mint 200 járatot Nagy-Britanniában a hétvégén az Easyjet diszkont légitársaság. A magyarázat: a megugrott Covid-fertőzések száma és a beteget jelentő személyzet.

Nagy-Britanniában a Covid-19 lekerült a híradások éléről, de a betegség makacsul tartja magát.

Legalábbis ezzel magyarázza az ország egyik legnagyobb fapados légitársasága, az EasyJet, hogy hirtelen példátlanul nagyszámú járatot törölt a hétvégén. Az egyik brit lap szerint 220, mások szerint „több mint száz” járat nem indult vagy nem indul. Abban összecsengnek a tudósítások, hogy hétfőn 62 esetben nem szállnak fel EasyJet-gépek.

A Daily Mail című brit lap megjegyezte, hogy

Nagy-Britannia egyes körzeteiben a legmagasabb a Covid-fertőzési arány a pandémia kezdete óta.

A légitársaság – amely különböző európai országokból származó dolgozókat alkalmaz – úgy fogalmazott, hogy a reptéri káosz az „Európa-szerte tapasztalható magas Covid-fertőzési szint miatt alakult ki”, és hogy a cég „dolgozói a szokásosnál nagyobb arányban betegek”.

Hozzátették azt is, hogy a hétvégén megpróbáltak extra készenléti személyzetet beosztani, hogy ellensúlyozzák a létszámhiányt, de végül kénytelenek voltak további járatokat törölni.

Brit utasok arról számoltak be, hogy külföldön ragadtak, és hogy a cég nem tudott alternatív hazautat kínálni. Egy Franciaországból hazainduló férfi arról beszélt: szabadúszó, és mivel hétfőn nem tud munkába állni, pénzt fog veszíteni. Ráadásul 85 éves, demenciás édesanyja is vele van, neki nem hiányzik a stressz.

A cég 10 órával a járatindulás előtt értesítette, hogy nem szállnak fel.

Mindeközben vasárnap reggel hosszú sorok álltak a londoni Heathrow reptéren. Innen nem repül az EasyJet, és a reptér magyarázata az volt, hogy más országokban szigorúbbak a Covid-belépési szabályok és hogy „magas az utasforgalom”. Viszont panaszok érkeztek arról, hogy itt sem volt elegendő személyzet és hogy a beléptetésnél nem működtek rendesen a biometrikus útleveleket olvasó, automata kapuk.

A manchesteri reptéren már néhány hete hasonló a helyzet:

hosszú sorok kígyóznak, kevés a dolgozó és a szokásosnál többet kell várakozni a poggyászra.

Minderre a reptéri szóvivő a sajátos brit feltételes módot használva válaszolt: tájékoztatták az utasokat, hogy „a szokásosnál hosszabb ideig tarthat a biztonsági ellenőrzés”. Viszont elnézést kért, elhagyva az angolban szintén bevett „bármely kellemetlenségért” formulát és konkrét kellemetlenségekért kért bocsánatot.

A manchesteri repülőtér is elismerte, hogy az egész légi ágazatra csapást mérő pandémia nyomán próbálnak „talpra állni”, emiatt gondok vannak a létszámmal és nehéz új dolgozókat találni. A hétvégén felröppent a hír, hogy a brit légikikötők több ezer dolgozót szeretnének felvenni.

A briteknél március végére a napi Covid-fetőzések száma elérte a tavaly november végi szintet és emiatt a londoni City irodáiból is eltűnt sok alkalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×