Infostart.hu
eur:
364.33
usd:
324.82
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: facebook.com/zcaputova

Szlovákia a meggyilkolt újságíróra emlékezik

Négy évvel ezelőtt ezen a napon gyilkolták meg Szlovákiában az aktuality.sk újságíróját, Ján Kuciakot és menyasszonyát, Martina Kušnírovát. A gyilkossági ügyben három személyt már elítélték. A megbízásukkal gyanúsított másik két személy ügye jövő héten folytatódik a speciális büntetőbíróságon. Pozsonyban hétfőn emlékművet lepleztek le az elhunyt fiatalok emlékére, Zuzana Čaputová államfő pedig annak a családi háznak a kerítésén helyezett el koszorút, melyben a fiatalokat meggyilkolták.

Négy év telt el a tragikus eset óta, amely a szlovák történelem mementójává vált. Ján Kuciakot és jegyesét az oknyomozó újságíró által feltárt gazdasági csalások leleplezése miatt ölték meg hidegvérrel. A 2018-ban elkövetett gyilkosság után tüntetéssorozat indult Szlovákiában, amelyet a Tisztességes Szlovákia mozgalom hívott össze. Ezek voltak az önálló ország 1993 óta íródó történelmének legnagyobb tömegmegmozdulásai. Az egyik pozsonyi demonstráción egyes becslések szerint 40 ezren vettek részt. A fővárosban az 1989-es bársonyos forradalom óta nem vonultak ennyien az utcára.

Hétfő délután leleplezték Pozsonyban az elhunyt fiatalok emlékére állított emlékművet, amely az Irgalmas Testvérek Rendje tulajdonában levő kórházépület homlokzatára került. Richard Jombík, a rend elöljárója úgy fogalmazott, hiszi, hogy az alkotás a tér szerves részévé válik, és rámutatott a művészet és a spiritualitás fontosságára.

„Az emberi életnek lelki szempontból is teljesnek kell lennie. Ján és Martina emlékművében ez a dimenzió fog megtestesülni”

– mondta.

Ján Kuciak menyasszonyának, Martina Kušnírovának az édesanyja a megemlékezésen úgy fogalmazott, hogy a helyzet rossz, és fél attól, hogy minden visszatér a régi kerékvágásba. Ján Kuciak édesapja pedig azt mondta a négy évvel ezelőtti, tisztességes Szlovákiáért jelszó alatt összehívott akkori tüntetések apropójaként, hogy szeretné, ha Szlovákia tényleg tisztességes lenne, mert úgy látja, mintha ez a tisztesség eltűnőben lenne az életünkből.

Zuzana Čaputová köztársasági elnök az évforduló alkalmából virágokat helyezett el és gyertyát gyújtott az előtt a nagymácsédi ház előtt, amelyben a két fiatalt meggyilkolták. „Négy évvel ezelőtt a társadalom nagy része egyhangúlag egy tisztességes és igazságos Szlovákiát követelt. Ez a követelés a mai napig is érvényes” – közölte az államfő, hozzáfűzve, hogy manapság is erősödik a gyűlölet, a düh és egyre nagyobb a verbális támadások száma.

„Ján és Martina esetében is fenyegetések előzték meg a támadást. Ezt még az előtt kell megállítanunk, mielőtt késő lesz,

különben Ján és Martina hátrahagyott üzenete hiábavaló lenne” – állapította meg az államfő. Emlékeztetett: a fiatal párt Ján munkája miatt gyilkolták meg. „Megölték őket, mert Ján korrupciós ügyek és hatalommal való visszaélések feltárásával foglalkozott” – közölte a köztársasági elnök, aki fontosnak tartja, hogy a gyilkosság elkövetőit elítélték, ugyanakkor szerinte az igazságossághoz az kell, hogy a megrendelőket is felelősségre vonják.

Az elkövetőket, Miroslav Marčeket, valamint a sofőr Szabó Tamást és az összekötő Andruskó Zoltánt jogerősen elítélték, a gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Kočnert és Alena Zsuzsovát viszont nem. Első fokon felmentették őket, de a fellebbviteli bíróság elrendelte az ügy újratárgyalását, mely február 28-án, jövő héten hétfőn folytatódik a bazini székhelyű speciális büntetőbíróságon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×