Infostart.hu
eur:
364.36
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Pixabay

Autógyártás - Szlovákia megoldotta, hogy a víz fölött maradjon

Tavaly éves szinten körülbelül 4 százalékkal bővült a szlovákiai autógyártás, és a legyártott gépkocsik száma meghaladta az egymilliót. Egy főre számítva Szlovákia ezzel továbbra is világelső az autógyártásban.

Tavaly nyáron, amikor az autóipart leginkább sújtotta a chiphiány, a Szlovák Autóipari Szövetség attól tartott, hogy 900 ezer autónál többet nem fognak tudni legyártani Szlovákiában. Ez annál is kevesebb lett volna, mint a világjárvány első évében, 2020-ban, a 2019-es rekordévhez képest pedig 200 ezer darab legyártott gépkocsival kevesebbet jelentett volna. A legfeketébben lefestett prognózisok végül nem teljesültek be. 2021-ben ugyanis ezer főre számítva 184 gépkocsit gyártottak az országban, ami azt jelenti, hogy több mint egymillió autó gurult le az autógyárak gyártósorairól.

„Tavaly félévkor pesszimista prognózisok láttak napvilágot, de most nagyon örülünk, hogy mégis elértük ezt a mágikus számot, és reméljük, hogy idén is sikerül” – jelentette ki Alexander Matušek, a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke. Hozzátette, a meglepő eredmény

az országban tevékenykedő Volkswagen, Stellantis, Kia és Jaguar Land Rover gyár alkalmazottainak köszönhető, akik a nehéz körülmények közepette is képesek voltak munkába állni,

és olyan eredményeket elérni, amelyekről tavaly félévkor még nem is álmodoztak.

A vártnál magasabb termeléshez elsősorban a Kia járult hozzá. A zsolnai autógyár a chiphiány ellenére 15 százalékkal növelte a gyártási kapacitást, ami azt jelenti, hogy a mögöttünk álló évben 308 ezer gépkocsit gyártottak le. A KIA-t az vezette a jobb eredmény elérésére, hogy ázsiai anyavállalata jobb kapcsolatot ápol a kizárólag ázsiai chipgyártókkal, mint az európai autógyártókkal.

Szlovákiában az autóipar a gazdaság 48 százalékát teszi ki és az export 42 százalékát adja. Tavaly közel 3 százalékkal, 87 ezerre nőtt az újonnan nyilvántartásba vett autók száma az országban, de a legnépszerűbb, M1-es kategóriában enyhe, 0,8 százalékos visszaesés volt. Az autóipari szövetség elnöke szerint ahhoz, hogy ne emelkedjen a teljes gépkocsipark átlagos kora, és ne növekedjenek a káros környezeti hatások, évente százezer új autót kellene eladni az országban. Ezt a számot 2017-ben és 2018-ban is megközelítette Szlovákia, 2019-ben pedig sikerült is meghaladni. A statisztikát a külföldről behozott használt autók rontják, ezek száma már három éve folyamatosan emelkedik, és tavaly elérte a 61 ezret.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×