Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) által közreadott kép az új koronavírus okozta betegség, a Covid-19 ellen az orosz Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet kifejlesztette oltóanyagról, a Gam-Covid-Vakról a moszkvai intézetben 2020. augusztus 6-án. A vírus ellen a világon elsőként bejegyzett vakcina árusítását a tervek szerint augusztusban elkezdik Szputnyik V néven.
Nyitókép: MTI/Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI)

Már a 60 év fölöttiek is kapnak Szputnyik V-t Szlovákiában

A „Hogy vagy, Szlovákia?” felméréssorozat májusi eredménye szerint csupán a megkérdezettek 17 százaléka bízik a szlovák kormányban a koronavírus-világjárvány kezelésével összefüggésben. A pandémia kitörésekor, 2020 áprilisában ez az arány még 56 százalék volt. Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pedig saját Facebook-oldalán közölte, a beoltott szlovák és magyar állampolgárok szerdától szabadon utazhatnak a két országban.

Az már a korábban készült felmérésekből is kiderült, hogy azok a válaszadók, akik nem bíznak a kormányban, kevésbé hajlandóak betartani a járványellenes óvintézkedéseket. „Nagyon hasonló a helyzet az oltási hajlandósággal is, amelyre hatással van a tudósokba és az orvosokba vetett bizalom is” – magyarázta Robert Klobucký, a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézetének munkatársa. A felmérésből az is kiderül, hogy az egészségügybe és a tudományos intézetekbe vetett közbizalom szeptember óta stabil értéket mutat, sőt enyhén erősödött is. Az orvosokban pillanatnyilag 51 százaléknyian, a szlovák tudományos intézetekben pedig 47 százaléknyian bíznak a szlovákok.

Azok a válaszadók, akik jobban bíznak a szlovák kormány járványkezelésében, nagyobb érdeklődést mutatnak az oltás iránt. Azoknak a kétharmada, akik egyáltalán nem bíznak a kormányban, nem is oltatnák be magukat, vagy még haboznak. A megkérdezettek 52 százaléka a háziorvosát, 44 százaléka pedig a tudósokat tartja a legmegbízhatóbb forrásnak a Covid-19 elleni védőoltás kérdésében. A legkevesebben – 12 százaléknyian – az interneten és a közösségi hálókon megjelenő információkban bíznak.

Szijjártó Péter kedd esti Facebook-bejegyzésének mégis sokan megörültek a határ mindkét oldalán. A magyar külgazdasági és külügyminiszter azt írta: „a szlovákok hivatalosan jelezték, egyetértenek javaslatunkkal, így

szerdától a beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között.

Szijjártó Péter a bejegyzésében elárulta, hogy sokat tárgyaltak az elmúlt hetekben a szlovák kollégákkal, hogy minél előbb lehetővé váljon a beoltottak számára a szabad utazás egymás országaiba. „Hogy újra egymásra találhassanak családok, baráti társaságok, közösségek” – fogalmazott a miniszter.

Így már azok a szlovákok is átutazhatnak Magyarországra, illetve azok a magyar állampolgárok is mehetnek Szlovákiába, akiket az Európai Gyógyszerügynökség által egyelőre nem jóváhagyott orosz Szputnyik vakcinával oltottak be. A Szputnyikkal hétfő óta oltanak Szlovákiában, Pozsony és Zsolna megyében. A hét folyamán az ország más megyéiben lévő oltóközpontokban is elkezdenek oltani az orosz vakcinával.

A szlovák egészségügyi minisztérium

már a 60 évnél idősebbek oltását is engedélyezi a Szputnyikkal.

A tárca azután döntött így, hogy az orosz fél további részletes eredményekkel egészítette ki az eddig rendelkezésre álló dokumentációt. „Így a 60 év feletti érdeklődők pár napon belül már jelentkezhetnek az úgynevezett elektromos váróterembe” – mondta Zuzana Eliášová, a tárca szóvivője. A Szputnyik vakcinára jelenleg körülbelül 3500 ember várakozik Szlovákiában, legtöbben a Kassai járásban. Az érdeklődés a 40–44 éves korosztályban a legnagyobb.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×