Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Idén sem lesz érettségi Szlovákiában

A járványhelyzet kedvezőtlen alakulása miatt idén sem tartják meg az érettségi vizsgákat. Branislav Gröhling oktatási miniszter közölte, az érettségi bizonyítványban szereplő érdemjegyet az egyes tantárgyakból vagy tantárgycsoportokból átlagolással fogják kiszámolni. Amennyiben viszont a végzős diák nem fogadja el a jegyátlaga alapján meghatározott értékelést, lehetősége nyílik klasszikus érettségi vizsgát tenni.

Eltörlik az érettségi vizsga írásbeli részét is, a szóbeli, gyakorlati és elméleti részből származó pontszámot pedig az adott tantárgyból kapott átlagértékek alapján számítják ki.

„Az év végi osztályzatokat és az utolsó két évfolyam félévi érdemjegyeit fogják figyelembe venni, ahogy tavaly is. Az érettségi vizsga a diák négy év alatt végzett teljes munkáját, és a középiskolai tanulmányai során elért folyamatos eredményeit tükrözi majd” – mondta az oktatási tárca vezetője.

Branislav Gröhling elmondta, az iskolaigazgatóknak május 3-ig kell meghatározniuk a kapcsolódó tantárgyak csoportjait. Az ezekből kapott osztályzatokat is figyelembe fogják venni az érettségi tantárgy értékelésekor. A nyolcéves tanulmányi programok esetében az átlagba az utolsó négy év érdemjegyeit fogják beleszámolni. A tantestületi tanácsoknak legkésőbb május 10-ig ki kell értékelniük a 2020/2021-es tanév második félévét. Addig le kell zárni a végzős diákok jegyeit, és meg kell tartani a bizottsági vizsgákat is. A diák ezt követően kapja meg az átlag alapján kiszámolt érdemjegyet. „Aki javítani szeretne, igényelheti a klasszikus szóbeli vizsgát, amelyre május 31-ig kell sort keríteni” – jegyezte meg a tárcavezető.

Minden tanuló négy kötelező tantárgyból kap jegyet. Ha valaki választott egy ötödik vagy hatodik tantárgyat is, szóbeli vizsgát tehet belőle, ahogy tavaly is. Vagy pedig április 30-ig visszavonhatja a vizsgázási szándékát a szabadon választott tantárgyból. A miniszter emlékeztetett:

a diákoknak továbbra is részt kell venniük a tanításon, mert ha nem szereznek érdemjegyet az év végén, bizottsági vizsgát kell tenniük.

A középiskolai felvételikről a következő hetekben dönt a szaktárca. Branislav Gröhling reméli, hogy ezalatt javul annyit a szlovákiai járványhelyzet, hogy áprilisban visszatérhetnek az iskolapadba az általános iskolák felső tagozatos tanulói, beleértve a kilencedikeseket is. Tavaly elmaradtak a klasszikus középiskolai felvételi vizsgák, a diákok előmenetelét vették figyelembe. A minisztérium akkor egy képletet dolgozott ki, és az iskolák az alapján pontozták a felvételire jelentkező tanulókat.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×