Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
A londoni Westminster hídon, a parlament előtt megy egy járókelő a koronavírus-járvány idején, 2020. április 21-én, amikor újra ülésezik a törvényhozás. A fertőzésveszély miatt kijárási korlátozás van érvényben Nagy-Britanniában, ezért a törvényhozók és a parlamenti dolgozók legnagyobb része is otthon tartózkodik, és a képviselők most is csak virtuálisan, az interneten keresztül összekapcsolódva ülnek össze.
Nyitókép: MTI/AP/Kirsty Wigglesworth

Megugrott a brit halottak száma az új statisztika szerint

A statisztika szerint Angilában jelentősen magasabb a Covid-19 betegség halálozási aránya, mint azt korábban említették. Ennek oka a halálozások számítási módja. Közben a britek is kísérleteznek azzal, hogy a túlélők vérplazmájával kezeljék a betegeket.

41 százalékkal többen haltak meg április 10-ig a Covid-19 betegségben Angliában és Walesben, mint amit a kormány adatai jeleztek. Ezt közölte a Brit Statisztikai Hivatal, amely szerint április 10-ig 13 121, és nem 9288 beteg hunyt el az új típusú koronavírus-járványban.

A különbség oka az, hogy a kormány korábban csak a kórházi halálozásokról szolgáltatott adatot, míg a hivatal hozzáadta ezekhez az idősotthonokban és otthon elhunytak számát.

Az április 19-ig kiállított angol és walesi

halotti bizonyítványok egyharmadán a Covid-19-et jelölték meg a halál okaként.

Londonban az arány 50 százalék volt.

Botrány a védőeszköz-hiány miatt

Közben tovább is hatalmas indulatokat korbácsol, hogy a járvány betegeit ellátó brit orvosoknak nincs elég védőfelszerelésük.

Az Altatóorvosok Királyi Szövetsége nevű érdekvédelmi szervezet arra sürgette tagjait, hogy

köpeny, maszk és más felszerelés hiányában ne lássák el a betegeket.

Szinte minden nap érkeznek hírek brit orvosok és kórházi dolgozók haláláról, bár ennek ellenére kevéssé valószínű, hogy a gyógyítók valóban megtagadnák a munkát.

Yvonne Doyle, az angliai közegészségügyi hatóság orvos-igazgatója azt mondta a kormány napi sajtótájékoztatóján, hogy

„az embereknek az alapján kell dönteniük, hogy veszélyes helyzetben vannak-e vagy sem”.

Jön vagy nem jön a török védőeszköz-szállítmány?

Dagad a botrány amiatt is, hogy a kormány még a hétvégén azt közölte: 84 tonnás orvosi védőeszköz-szállítmány érkezik Törökországból.

A szállítmányt azóta is várják, és nevüket elhallgató kormányforrások azt mondták a Sky Newsnak, hogy a kormány csak azután fordult hivatalosan Törökországhoz a kérelemmel, hogy egy kabinetminiszter azt mondta a nyilvánosság előtt: „már úton van egy nagyon jelentős további szállítmány”.

Hétfőn még mindig híre-hamva sem volt a védőeszközöknek, és a kormány Törökországba küldte a királyi légierő egyik szállítógépét. Kedden egy kormányilletékes még mindig képtelen volt egyértelmű választ adni egy rádióinterjúban arra, hogy berakodtak-e már és elindult-e a szállítmány.

A Downing Street ezek után azzal magyarázta a késlekedést, hogy egy törökországi „kereskedelmi partner” biztosította volna a felszerelést, de valami gond történt a hétvégén és ezek után fordultak hivatalosan a török kormányhoz. Ankara korábban már 14 tonnányi védőfelszerelést ajándékozott a briteknek, amit húsvétkor küldtek át.

Vérplazma-kísérlet a gyógyításban

Közben a Brit Egészségügyi Szolgálat (NHS) arra készül, hogy gyűjteni kezdi a Covid-19-túlélők vérplazmáját és kísérleti jelleggel, azt felhasználva próbálja felgyorsítani a kórházi betegek gyógyulását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×