Infostart.hu
eur:
363.11
usd:
324.41
bux:
144989.73
2026. október 14. szerda Helén
Az új koronavírus járványa miatt védőmaszkot és gumikesztyűt viselő képviselők a parlament alakuló ülésén a pozsonyi ülésteremben 2020. március 20-án.
Nyitókép: MTI/AP/TASR/Michal Svítok

A középkorúakat fertőzi leginkább a kór Szlovákiában

Az egyik egészségügyi műszereket gyártó szlovákiai cég vállalta, hogy megnégyszerezi a termelését, és június végéig 300 lélegeztetőgépet gyárt le, melyeket kizárólag szlovák kórházakban használhatnak. Csehország pedig olyan francia betegeket fogad a brünni kórházban, akiket már kapacitáshiány miatt nem tudnak ellátni Franciaországban.

Szlovákiában 14 újabb beteggel 485-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. Ezek a legfrissebb ismertetett számok. Marek Krajčí szlovák egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy szombaton 1524 tesztet végeztek el. A tárcavezető az egészségügyi alkalmazottaknak és az ország polgárainak is köszönetet mondott, a járványhoz való hozzáállásukért. Hozzátette, összességében 14 670 személy koronavírus tesztje lett negatív az országban. Három személyt az intenzív osztályon kezelnek, míg egy embert lélegeztetőgépen tartanak. Marek Krajčí közölte, hogy

a 30-tól 44 éves korig terjedő korosztály tagjai között van a legtöbb vírusfertőzött személy az országban, a legkevesebben pedig a 14 éven aluli gyermekek vannak.

Szlovákia egészségügyi minisztere azt is elmondta, hogy a jelenlegi 29 helyett hamarosan már 100 helyen elvégezhetik a koronavírus-fertőzés megállapításához szükséges mintavételt. „Abban bízunk, hogy a tesztelések száma az előttünk álló napokban rekordot dönt, és újabb kórházak csatlakoznak azokhoz, ahol már most is folyik a mintavétel” – mondta a tárcavezető. Reményei szerint ezzel párhuzamosan növekszik majd a szakavatott egészségügyi dolgozók száma is, akik továbbadhatják egymásnak a lélegeztetőgépek használatáról szerzett ismereteiket.

Marek Krajčí szombaton 300 lélegeztetőgép megvásárlásáról szóló szerződést írt alá a Stará Turá-i Chirana Medical nevű céggel. Az egészségügyi miniszter elmondta, hamarosan újabb lélegeztetőgépek megvásárlását tervezik.

Szlovákiában így a járvány kicsúcsosodásának idejére akár ezer ilyen légzést segítő berendezés is lehet, s az előzetes számítások szerint ezek mindegyikére szükség lesz a járvány tetőzésekor.

Csehország közben bejelentette, hogy koronavírussal fertőzött francia betegeket fognak gyógyítani a brünni egyetemi kórházban. Andrej Babiš miniszterelnök elmondta, hogy Franciaország Prága segítségét kérte, a kormány pedig eleget tett a kérésnek. „Összesen 14 kórházi helyet ajánlottunk fel” – jegyezte meg Babiš. Kifejtette, hogy az első hat francia beteget néhány napon belül várják a brünni kórházba.

Andrej Babiš felhívta a figyelmet arra, hogy Csehország már korábban is segített néhány európai uniós tagállamnak, például védőfelszereléseket szállított Szlovéniába, Olaszországba vagy Spanyolországba. A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány mérlegeli néhány korlátozás enyhítését. A kabinet csütörtöktől kezdve engedélyezheti például a papírboltok, vagy a munkaruhákat, gyermektextilt, lábbelit, építőipari kellékeket árusító üzletek megnyitását.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Deák András az amerikai szál felbukkanásáról: nem kell a Molnak minden áron megvennie a NIS-t

Fordulat jöhet a Mol szerbiai üzletében, a szerb elnök legalábbis jelezte nem zárható ki, hogy Oroszország inkább amerikai befektetőknek értékesíti a szerb olajvállalatban meglévő tulajdonrészét. Az ügyben Deák András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézetének tudományos főmunkatársa segített tisztábban látni.

Kapitány István cáfolt: „egyetlen dologról mondtam le: a fizetésemről”

Október 13-án váratlanul lemondott Tótth András energetikai államtitkár, a Gazdasági és Energetikai Minisztérium közlése szerint személyes okok miatt. Értesülések hírbe hozták a gazdasági és energetikai minisztert, különösen Tárkányi Zsolt posztja után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Tisza-kormány: személyi változások az energetikai pozíciókban, nem mond le Kapitány István miniszter

Váratlan lemondások történtek kedden az energetikai terület vezetésében, hiszen személyes okokra hivatkozva távozott Tótth András energetikáért felelős államtitkár, és lemondott Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Juhász Edit utódja október 16-tól Losonczy Géza lesz. Szerdán szintén távozott hivatalából Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője. Nap közben olyan híresztelések is napvilágot láttak, hogy maga Kapitány István miniszter is távozhat, de a tárcavezető cáfolta ezen lapértesüléseket. Eközben folytatódik a parlament plenáris ülése is, az MNB 2025-ös beszámolójának tárgyalását környezetvédelmi és médiatörvény-módosítási javaslat vitája következik, majd délután a 2026-os költségvetési törvény módosításáról szavaznak a képviselők.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×