Infostart.hu
eur:
368.66
usd:
318.45
bux:
0
2026. szeptember 2. szerda Dorina, Rebeka
Richard Yu, a Huawei kínai távközlési vállalat fogyasztói üzletágának vezetője beszél a cég újdonságait bemutató előadáson Münchenben 2019. szeptember 19-én.
Nyitókép: MTI/EPA

Napi egymillió kibertámadásról panaszkodik a Huawei

Napi egymillió kiberttámadást szenvedünk el – ezt állítja a kínai technológiai óriás, a Huawei. A vállalat szerint a legtöbb hekker szellemi tulajdont próbált lopni, a Nyugaton gyanakvással szemlélt és az Egyesült Államok által szankciókkal sújtott cégtől.

Nem mi vagyunk a rosszfiúk, bennünket támadnak – ezt mondja már hetek óta a Huawei. Eddig arról szóltak a híradások, hogy az Egyesült Államok, néhány nyugati szövetségese, köztük Lengyelország és Japán a kínai kormánnyal való összefonódással és így Peking lehetséges kémtevékenysége eszközeként tekint a vállalatra.

Emiatt egy sor országban kizárták a következő generációs, 5G-s mobiltechnológiai infrastruktúrát telepítő tenderekből az ágazatvezető céget.

Az amerikai szankciók nyomán, amelyek összefonódnak Washington és Peking kereskedelmi háborújával, továbbra is fenyegetés, hogy az Android rendszert futtató újabb Huawei telefonokon már nem engedélyezik a Google-alkalmazások használatát.

Az elmúlt hetekben viszont a Huawei biztonsági főnöke, John Suffolk arról beszélt, hogy éppenséggel ellenük folytat valaki kampányt és

napi egymillió kibertámadás éri a kínai céget.

A vállalat még azt is felvetette, hogy ezek egy részéért az amerikai kormányzat lehet a felelős. Szeptemberben a cég azt állította, hogy az amerikai bűnüldöző szervek "fenyegették, kényszerítették és bátorították" volt és jelenlegi dolgozóit és hogy "kibertámadásokat hajtottak végre, hogy behatolhassanak a Huawei belső hálózatába".

Mostani megjegyzéseiben a Huawei biztonsági főnöke nem említett név szerint államokat vagy "nem állami szereplőket", akik esetleg versenytársak is lehetnek. Elismerte, hogy

a legtöbb támadást kivédték, de a régebbi rendszerek esetében néhány sikeres volt.

A Forbes magazin szerint ezeket úgy valósították meg, hogy e-mailen küldtek vírust. Mindez más cégek és személyek esetében is bevett gyakorlat és furcsa lenne, ha a Huawei nem kapna – ilyeneket – jegyezte meg a Forbes.

Suffolk ezzel kapcsolatban azt állította: a támadók nem találtak kiskapukat és a cég – ügyfeleivel együttműködve – megerősíti a biztonsági intézkedéseket.

Az Egyesült Államok közben azt állítja: a Huawei egyrészt állami támogatást kap, másrészt a kínai hírszerzés együttműködésre és a külföldi piacok aláásására vagy szellemi tulajdon ellopására kényszerítheti – amit a cég határozottan tagad.

A múlt héten azonban egy EU-jelentés arra figyelmeztetett, hogy az 5G-s és más új technológiák miatt felmerül, hogy

"ellenséges államok ellenőrzése alá kerülhet a létfontosságú infrastruktúra, a logisztika, a szállítás és még akár a rendfenntartás is".

A jelentés nem nevezte meg a Huaweit, de "gyenge demokratikus normákkal" rendelkező országokból származó 5G-s beszállítókat említett – így egyértelmű volt,a Huaweire történő utalás.

A Forbes megjegyzi, hogy sokkoló lehet a cég elleni kibertámadások száma, különösen annak fényében, hogy október jó hónap lehet a kínai vállalatnak: az amerikai szankciók ellenére sikerült piacra dobni a Mate 30 sorozatba tartozó új mobilokat. Emellett Trump amerikai elnök arra utalt, hogy haladást történt a Kínával folytatott tárgyalásokon és enyhíthet a korlátozásokon, továbbá egy német kormányzati döntés is nyitva hagyja az ajtót a Huawei előtt, amely így versenyben lehet 5G-s tenderekért.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Tízből hét magyart érint, mégis sokan csak akkor lépnek, amikor már baj van

A Semmelweis Podcast második adásában Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének vezetője kiemelte: a családorvosok körében tavaly indult el az életmód licenc képzés, az első orvosok pedig már le is vizsgáztak. A szakember az életmódorvoslás hat fő pillérét is megemlítette a beszélgetésben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.02. szerda, 18:00
Nyeste Orsolya az Erste vezető elemzője
Madár István a Portfolio vezető elemzője
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin

Eséssel indították a szerdai kereskedést az ázsiai részvénypiacok, miután az olajárak újabb emelkedése felerősítette az inflációs félelmeket, és világszerte feljebb hajtotta az állampapírpiaci hozamokat. A befektetők attól tartanak, hogy az energiaellátás tartós zavarai és a magasabb olajárak lassíthatják az infláció mérséklődését, ezért a jegybankok a korábban vártnál tovább tarthatják szigorúan a monetáris kondíciókat. A kedvezőtlen hangulat már a keddi amerikai és európai kereskedésben is éreztette hatását, a ma reggeli ázsiai kereskedésben pedig az amerikai részvényindexek határidős jegyzései is lejjebb kerültek. Ázsiában a Nikkei és a Kospi is esett, a befektetők a közelgő japán kamatdöntésre, valamint a jen gyengülésére adott esetleges jegybanki válaszra is figyelnek. A Brent ára közben hordónként 96 dollár közelébe emelkedett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×