Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Zuzana Caputová, az ellenzéki liberális pártok győztes elnökjelöltje várakozik egy televíziós műsor felvételére a pozsonyi Grassalkovich-kastély előtt 2019. március 31-én. Caputová jelentős előnnyel nyerte meg az előző nap az ötödik közvetlen szlovák elnökválasztás, második, döntő fordulóját.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Kilóra megvehető az igazságszolgáltatás Szlovákiában?

Zuzana Čaputová szlovák államfő szerint Szlovákiában az elmúlt években valaki uralni akarta az államot, és meg akarta vásárolni az igazságszolgáltatást, mint árut. Mindezt ma jelentette ki azt követően, hogy a rendőrség a Ján Kuciak újságíró meggyilkolásával gyanúsított Marián Kočner nagyvállalkozó ellen folytatott nyomozás során több bíró, sőt még az igazságügyi minisztérium államtitkárának telefonját is lefoglalta.

Hétfőn délelőtt kamerák elé állt Zuzana Čaputová, és elmondta:

válságban a polgároknak az államba és az igazságszolgáltatásba vetett bizalma,

mert az igazságszolgáltatásban dolgozók közül többen olyan embereket védtek, akik neve felmerült az országot leginkább lesújtó bűncselekmény elkövetésében.

Mindezt azért jelentette ki a köztársasági elnök, mert a múlt héten a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség több járási és kerületi bíró, valamint az igazságügyi államtitkár, Monika Jankovská mobiltelefonját is lefoglalta, mert vélhetően közvetlen kommunikáltak Marián Kočner nagyvállalkozóval, akit Ján Kuciak és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásával gyanúsítanak, illetve több gazdasági bűncselekmény elkövetésével vádolnak. A mobiltelefonokban bizonyítékok lehetnek arra nézve, hogy Kočner

évek óta befolyásolhatta a bírósági döntéseket és a nyomozásokat.

A DenníkN napilap szerint Kočnernek mindenhol voltak emberei, vagy ahogy ő nevezte őket. „majmocskái”.

Zuzana Čaputová szerint elfogadhatatlan, hogy Monika Jankovská továbbra is az igazságügyi minisztérium államtitkára maradjon.

Az államfő arról beszélt, hogy a szlovák igazságszolgáltatást meg kell tisztítani azoktól, akik kudarcot vallottak.

Kiemelt fontosságúnak tartja továbbá, hogy gyorsan és objektíven vizsgálják ki Ján Kuciak és Martina Kušnírová meggyilkolásának körülményeit és előzményeit.

Az elnök asszony szerint az is hiteles magyarázatra szorul, hogy miért és kinek a kezdeményezésére hallgatták le nem csupán az újságírókat, hanem a nyomozást felügyelő ügyészeket is. Čaputová az állampolgároktól azt kérte, hogy ne veszítsék el az igazságszolgáltatásba vetett bizalmukat, hiszen az a társadalom, amelyből ez hiányzik, nem lehet demokratikus.

Igor Matovič ellenzéki vezető hétfő reggelre tüntetést hívott össze az igazságügyi minisztérium elé, hogy követelje Jankovská lemondását, aki szerinte hazudott a nyilvánosság előtt, amikor azt állította, hogy egyáltalán nem ismeri Marián Kočnert. Peter Pellegrin kormányfő azt ígérte, nagyon gyorsan és nagyon világosan állást foglal, amennyiben bebizonyosodik, hogy Jankovská nem úgy járt el, ahogy egy állami tisztviselőtől elvárható.

A Kuciak-gyilkosságról és következményeiről korábbi cikkeinket ITT találja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×