Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.58
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd
Kétnyelvű helységnévtábla a felvidéki Dunaszerdahely vasútállomásán 2017. április 21-én, az ünnepélyes leleplezés napján.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Sínre került a kétnyelvű táblák ügye

A szlovák parlament módosította a vasúti törvényt, melynek értelmében már nemcsak a nagyobb állomásokon, hanem a kisebb vasúti megállókba is kikerülhetnek a magyar és a többi Szlovákiában élő kisebbség nyelvén íródott helységnévtáblák.

Érsek Árpád, a Híd közlekedésügyi minisztere 2017 tavaszán rendelte el a vasútállomások kétnyelvűsítését, a Szlovák Vasút még abban az évben 52 állomáson helyezett ki kisebbségi nyelvű helységnévtáblát: 51 magyart és 1 ruszint. A kisebb vasúti megállók kétnyelvűsítéséhez azonban nem volt elég az akkori miniszteri rendelet, módosítani kellett a vasúti törvényt, amelyre keddi ülésén bólintott rá a parlament.

A módosító javaslatot a Híd terjesztette be a törvényhozásba, elfogadásával a vasúti törvény összhangba került a 2011-ben elfogadott kisebbségi nyelvhasználatról szóló jogszabállyal. Ez azt jelenti, hogy ezután már nemcsak a vasútállomásokon, hanem a kisebb falvakban lévő vasúti megállókban is fel kell tüntetni a kisebbség nyelvén az adott település nevét.

A magyar helységnévtábla akkor helyezhető ki a vasúti megállóban, ha az adott településen a magyar kisebbség aránya az utóbbi két népszámlálás alkalmával meghaladta a 20 százalékot.

„A megállóhelyek kétnyelvűsítését tartalmazta a módosító javaslat. Meg kell várnunk, hogy a köztársasági elnök is aláírja a jogszabályt, s onnantól kezdve nem lehetőség, hanem kötelező lesz feltünteti a vasúti megállóhelyek nevét a kisebbség nyelvén is azokon a településeken, ahol a kisebbség aránya eléri a húsz százalékos küszöböt” – tájékoztatott Érsek Árpád.

Amennyiben Andrej Kiska köztársasági elnök is ellátja kézjegyével a módosított törvényt, az február 15-én hatályba is léphet. A kétnyelvű táblák kihelyezése a Szlovák Vasút feladata lesz. Előzetes számítások szerint mintegy 70 tábláról van szó. A miniszter elmondta, szeretné, ha az új táblák még a nyári turistaszezon előtt kikerülnének.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×