Infostart.hu
eur:
381.13
usd:
321.51
bux:
128077.17
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Pozsony, 2018. március 15.Peter Pellegrini szlovák miniszterelnök-helyttes (b) kormányalakítási megbízást vesz át Andrej Kiska államfőtől (j) Pozsonyban 2018. március 15-én, miután Robert Fico kormányfő lemondott. (MTI/EPA/Jakub Gavlak)
Nyitókép: JAKUB GAVLAK

Andrej Kiska jövőre nem indul az államfői székért

Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök bejelentette, nem kíván újra államfő lenni. Döntését családi okokra hivatkozva hozta meg. Kiska elismerte, hogy néhány döntésével egyesekben negatív érzelmeket hagy maga után, de úgy fogalmazott, hogy a családdal eltöltött időt semmi sem tudja pótolni, még az elnöki tisztség sem, ezért nem indul a jövőre esedékes elnökválasztáson.

Andrej Kiska bejelentésére már régóta várt a szlovák közvélemény és a politikai pártok is, különösen az ellenzékiek, ugyanis Kiska döntésétől teszik függővé a saját államfőjelölt esetleges indítását. Az elnök hetekkel ezelőtt azt ígérte, legkésőbb szeptember végéig bejelenti, megméretteti-e magát újra vagy sem.

Andrej Kiska 2014-ben Robert Ficót győzte le az elnökválasztás során, megválasztása óta folyamatosan vezette a legnépszerűbb és legmegbízhatóbb szlovákiai politikusok listáját.

Ennek ellenére Kiska bejelentése nem okozott nagy meglepetést. Elmondta, az elmúlt évben boldog, de tragikus események is történtek a családjában, és ezek ráébresztették, milyen fontos a családdal töltött idő. Azt is elmondta, hogy az emberektől mindössze öt évre kért bizalmat. Beszédében hangsúlyozta,

jobb lesz, ha az emberek egy olyan köztársasági elnököt választanak jövőre, aki nem hordozza magával az ő harcainak terhét.

Andrej Kiska ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár távozik a köztársasági elnöki posztról, marad a politikában. Elmondása szerint Szlovákiában meg kell változtatni a kormányzás módját, és ezért személyes felelősséget érez.

Nem tartja befejezettnek a 2014-ben elkezdett harcot, és azon fog dolgozni, hogyan segíthetne abban, hogy Szlovákiában egy új korszak kezdődjön.

Hangsúlyozta, egyesíteni szeretné azokat, akik nemcsak hajlandóak, de képesek is arra, hogy felelősségteljesen és tisztességesen kormányozzanak. Erről részleteket az őszi helyhatósági választások után ígért.

Robert Fico korábbi kormányfő, már tegnap támadást indított Kiska ellen. A Smer elnöke sajtótájékoztatót hívott össze, és arról beszélt, hogy a parlament összeférhetetlenségi bizottsága ma tárgyal Kiska 2014-es elnökválasztási kampányának szabálytalan finanszírozásáról.

Fico szerint Kiska sokkal több pénzt fordított a kampányra, mint amennyit a törvény megenged. Ráadásul mindezt szabálytalanul tette,

mert saját cégét használta a tranzakciók lebonyolítására, amit még azzal is tetézett, hogy adóhátralékba került. A kampányfinanszírozási ügyet Robert Fico nem először vette elő, már tavaly ősszel és idén tavasszal is támadta vele Kiskát. Most az is állította, hogy az államfő azért időzítette mára a politikai jövőjével kapcsolatos bejelentését, mert a parlamenti bizottság kellemetlen helyzetbe hozza őt, ha elmarasztalja a szabálytalanságokért. Roman Krpelan elnöki szóvivő azonnal reagált Robert Fico vádaskodásaira. Azt mondta,

az ex-miniszterelnök nem tanult saját bukásából. A személyeskedő támadás a legtöbb, amit a politikában még tenni tud.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Mindenki a dollárra figyel, de közben szép csendben menetel a forint is

Valóságos devizapiaci hullámvasútnak lehettünk szemtanúi az elmúlt két hétben. A legfontosabb mozgások a dollárban történtek, az amerikai deviza körüli bizalom megingása és az erősödő „Hedge America” narratíva miatt. A dollár többéves mélypontok közelébe gyengült az euróval és a forinttal szemben is, bár azóta némi korrekció látható az árfolyamokban.  A hét második felében a fókusz részben átfordult a Fed jövőbeli elnökének személye körüli bizonytalanságra: Kevin Warsh Trump általi jelölése és a jegybankár a korábban várt laza monetáris politikai rezsim kockázatának enyhülése erősödő pályára állította a dollárt. A forint piacát az elmúlt napokban szintén nagy kilengések jellemezték, ez alól pedig a mai nap sem jelent kivételt. A magyar deviza erősen kezdte a napot az euróval és a dollárral szemben is, az árfolyam mindkét piacon 1 egységnél többet csökkent ma már.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×