Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A szlovák ellenzékkel tárgyalt az MKP

A Magyar Közösség Pártjának kezdeményezésére találkoztak a jobboldali ellenzéki szlovák pártok vezetői és az MKP elnöksége, hogy egy jövőbeli esetleges együttműködésről tárgyaljanak. A magyar párt pozsonyi székházában megvalósult találkozón konkrétumok még nem hangzottak el, de abban mindnyájan megegyeztek, hogy az ilyen jellegű párbeszéd jó kiindulópont lehet a jövőre nézve.

Menyhárt József az MKP elnöke történelmi jelentőségűnek nevezte a találkozót. Kiemelte, nagy öröm számukra, hogy éppen egy parlamenten kívüli párt tudta egy asztalhoz ültetni az ellenzék tagjait, akik alternatívát jelenthetnek a bábkormánnyal szemben.

„Egy hasznos beszélgetés zajlott. Ez volt az első lépés, amelynek lehet folytatása. Úgy gondolom, hogy havonta vagy kéthavonta jó, ha nemcsak velünk, hanem egymással is leülnek a szlovákiai jobboldali pártok. Az irány teljesen egyértelmű. Az, ami jelenleg Szlovákiában zajlik, amikor is egy bábkormányt állítottak fel az előző kormány után, akkor ki kell mondani, hogy tényleg tisztességes Szlovákiát akarunk, tisztességes politikai képviseletet. Hogy erre van erő és akarat, azt is mutatta a mai találkozó” – tájékoztatott az MKP elnöke.

Az jobboldali szlovák pártok vezetői azt kimondták, hogy olyan potenciát látnak az MKP-ban, amellyel esetleg későbbiekben együtt tudnának működni. „Ha ezt nem látták volna, nem jöttek volna el. Hogy eljöttek, egyértelmű az jelzés az MKP irányába, hogy a felvidéki magyarságot ez a párt képviseli méltón, és hitellel. Egy olyan párbeszéd kezdődött, amely nemcsak minket biztat, hanem őket egyaránt, ennek folytatása kell, hogy legyen” – tette hozzá Menyhárt József.

A szlovák pártvezetők elmondták, ez még csak az első találkozó volt, szeretnék jobban megismerni partnereiket, s még korai a későbbi együttműködésről beszélni. Richard Sulík, a Szabadság és Szolidaritás elnöke azonban figyelmeztetett arra, hogy a kialakult politikai helyzetben nem valószínű a jelenlegi kormány 2020-ig tartó regnálása. „Ezért fontos, hogy olyan üzenetet juttassunk el a jobboldali választókhoz és a tisztességes emberekhez, hogy ha erre sor kerül, akkor lássák, együtt tudunk működni”– jegyezte meg Sulík.

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője közölte, továbbra is fenntartja azt az ajánlatát, hogy az MKP-val koalícióra lépjen, vagy jelöltjeinek helyet adjon a választási listájukon, mivel a szlovákiai magyarok megérdemlik a parlamenti képviseletet. „Ilyen módon is üzenni kívánunk az embereknek, hogy ne féljenek. Van felelősségteljes alternatívája a Pellegrini-kormánynak. Nagyon jó programot tudunk nyújtani a következő választásokra, legyenek azok akár három hónap múlva, akár fél vagy egy év múlva, vagy 2020-ban” – fogalmazott Igor Matovič.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Az adóreform nem cél, hanem eszköz: hogyan lehet versenyképesebb a magyar gazdaság?

Magyar Péter 2027-es költségvetési bejelentései fontos irányváltást jeleznek. A személyi jövedelemadó csökkentése, a vagyonadó és a nagyvállalatok nagyobb hozzájárulása azonban önmagában még nem jelent gazdaságpolitikai fordulatot. A valódi kérdés az, hogy képes-e Magyarország olyan adórendszert kialakítani, amely egyszerre méltányosabb, ösztönzi a munkát és a beruházást, növeli a hazai hozzáadott értéket, és közben megteremti az euró bevezetéséhez szükséges pénzügyi stabilitást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×