Infostart.hu
eur:
360.46
usd:
309.23
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Belviszályok veszélyeztetik a német nagykoalíciót

Egy teljes hét sem telt el azóta, hogy három német párt, a Kereszténydemokrata- (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) , valamint a Szociáldemokrata Párt (SPD) vezetői Berlinben megállapodtak a nagykoalíció újraélesztéséről, torzsalkodások veszélyeztetik a koalíció létrejöttét. A szociáldemokraták vezetőségét személyeskedéstől sem mentes viszály tépázza, a kancellárt pedig a CDU új nemzedéke próbálja arra szorítani, hogy a tervezett kormányba új arcok is bekerüljenek. A szeptember végi választás óta tovább csökkent a kereszténypártok és az SPD népszerűsége is.

Egy évvel ezelőtt Martin Schulzot 100 százalékkal választották meg a Német Szociáldemokrata Párt elnökévé. A tavasz során a párt támogatottsága jelentősen megnőtt. Ezt a média akkoriban Schulz-jelenségnek nevezte, ami azonban már a három tartományi választás során távolról sem éreztette hatását, a szeptember 24-i országos választáson pedig a szociáldemokraták példátlanul gyengén szerepeltek.

A szavazás eredményének közzétételekor Martin Schulz pártja nevében leszögezte, hogy a szociáldemokraták egyszer s mindenkorra felmondták az együttműködést Angela Merkellel. A múlt év végén azonban már javában folyt a 2013-ban hivatalba lépett nagykoalíció feltámasztása, ennek során Schulz többször is hangoztatta, hogy nem kíván részt venni a tervezett új kabinetben, de miután a múlt héten közzétették a kemény alkudozás eredményeként létrejött kompromisszumot, nyilvánosságra hozták a miniszteri tárcák elosztását is, kiderült, hogy a közkedvelt külügyminiszter Sigmar Gabriel tisztségét Martin Schulz szerezte meg.

Ezt már Sigmar Gabriel sem hagyta szó nélkül és egy tévéinterjúban szószegésről, a párt vezetőségét tépázó acsarkodásról beszélt. Alighanem ez is közre játszott abban, hogy a hét végén Martin Schulz közölte, mégsem kíván az új kormány tagja lenni és miután már lemondott pártelnök tisztségéről, az előző kormány munkaügyi miniszterét, Andrea Nahlest jelölte meg a Szociáldemokrata Párt ügyvivő elnökeként. (Schulz azonnali hatállyal távozott. A párt elnöksége támogatta Nahles jelölését, a tisztség betöltéséről rendkívüli kongresszuson, április 22-én döntenek - a szerk.)

Bejelentése nemhogy csillapította volna a párt vezetőségében dúló vitát, további olajat öntött a tűzre, mert lépését további önkényeskedésnek minősítették és szabályos szavazást követelnek. Ez a nagykoalíció újraélesztését eleve ellenző ifjú-szociáldemokraták számára is újabb érvet szolgáltat Schulz ellen.

Azonban nemcsak a szociáldemokraták körében dúl a belviszály, hanem a kancellár irányvonalát is egyre több bírálat éri. Kiváltképpen pártjának ifjúsági tagozata sürgeti a nemzedékváltást, és szorgalmaz mind hangosabban új arcokat a tervezett kormányba. Alighanem erre utalt Angela Merkel vasárnapi interjújában, leszögezve azonban, hogy ö a szeptember végi választáson újabb négy esztendőre kapott mandátumot a szavazóktól, és megbízatásának eleget is fog tenni.

Ha viszont most tartanának szavazást, a két kereszténypártnak nemcsak a szociáldemokratákkal, hanem további pártokkal is egyezkednie kellene kormányzásképes koalíció megalakítására, mert szeptember óta 4 százalékkal csökkent és immár alig 29 százalékra zsugorodott az együttesen fellépő kereszténypártok támogatottsága, míg a szociáldemokratáké már alig haladja meg a jobboldali AfD párt 15 százalékát.

Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×