Infostart.hu
eur:
360.6
usd:
309.31
bux:
132046.37
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Van, ahol gyalogosan is tilos mobilozni

Van, ahol gyalogosan is tilos mobilozni

Tiltják a séta közbeni mobilhasználatot Hawaii-on. Az amerikai szövetségi állam fővárosában ezentúl 99 dolláros büntetés vár azokra, aki mobileszközüket nézik, miközben átkelnek az úton. A hatóságok szerint a gyalogosoknak is felelősséget kell vállalniuk biztonságukért.

Van már olyan része a világnak, ahol büntetik azokat, akik séta közben a mobiljukra merednek.

Honoluluban, Hawaii fővárosában közel 100 dollárba kerül majd, ha valaki úgy megy át az út túloldalára, hogy közben a telefonját nézi.

A szabályozásról szóló javaslatot benyújtó önkormányzati képviselő szerint más közlekedők mellett a gyalogosoknak is felelősséget kell vállalniuk biztonságukért.

„Ez olyan mérföldkő, amely magasra helyezi a közlekedésbiztonsági elvárásokat” – mondta Brandon Elafante.

A helyi vezetők egyszerűen csak

„máshová figyelő gyalogos törvénynek”

nevezik a jogszabályt. Azzal érveltek mellette, hogy túl sok gyalogost ütöttek el az utóbbi időben autók.

„Jó lenne, ha lennének olyan törvények, amelyeket nem kéne bevezetnünk,

jó lenne, ha a józan ész győzne.

De sajnos néha hiányzik a józan ész” – mondta Kirk Caldwell, Honolulu polgármestere.

Az amerikai Maryland Egyetem statisztikái szerint 2000 és 2011 között több, mint 11 ezer, telefonnal összefüggő sérülést szenvedtek el gyalogosok.

Az Amerikai Nemzeti Biztonsági Tanács nevű szervezet ennek hatására a „figyelmetlen sétát” is felvette a potenciálisan sérülést vagy halált okozó tevékenységek listájára.

Tavaly, csak az Egyesült Államokban 9 százalékkal emelkedtek a halálesetek a gyalogosok körében és közel 6000-en vesztették így életüket.

Mint az Independent brit lap megjegyzi: a világ más városaiban is azon töprengenek, hogy hogyan védjék meg a mobiljukkal elfoglalt „okostelefon-zombikat” akik mozgó járművek elé lépnek vagy valamibe belesétálnak.

Augsburgban tavaly a villamospályák mellett, az útfelületbe építettek be figyelmeztetéseket, a telefonjukra meredő gyalogosok megmentésére.

Londonban az idén nagy port vert fel egy ügy, amelynek során egy biciklis elütött egy gyalogost, aki olyan szerencsétlenül esett el, hogy tragikus módon meghalt.

Mivel a kerékpáros – törvénysértő módon – féknélküli pályabiciklivel közlekedett, elsikkadt az eset egy másik fontos tényezője: az útra lépő gyalogos nem nézett körül, talán azért is, mert arra számított, hogy a biciklis lefékez. Ez a magatartás meglehetősen gyakori a brit fővárosban: gyalogosok mindenfajta félelem nélkül lépnek az útra, elvárva, hogy a közeledő járművek lelassítsanak, míg ők áthaladnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Euró klubtagság nélkül: Andorra, Monaco, San Marino, Vatikán, Koszovó és Montenegró eurótörténete

Az euróövezetbe elvileg szigorú felvételi vizsgán át vezet az út. Az infláció, a hiány, az államadósság, az árfolyam-stabilitás mind rendben kell, hogy legyen. Mégis vannak olyan államok, amelyek eurót használnak anélkül, hogy ezeket az elvárásokat kipipálták volna. Andorra, Monaco, San Marino és Vatikán szerződéssel kapott különleges státuszt, Koszovó és Montenegró viszont válsághelyzetben, egyoldalúan vezette be az eurót. Ugyanaz a pénz forog náluk, mint mondjuk Németországban, de egészen más történet áll a pénzük mögött.

Új végrehajtói, felszámolói és közjegyzői rendszer jön – itt vannak a friss kormánydöntések

Államilag ellenőrzött végrehajtói rendszer, bírósági kontroll alá kerülő felszámolási eljárások, egyszerűbb és olcsóbb közjegyzői eljárások jöhetnek. Döntött a kormány azbeszt-ügyben, az atomerőmű ügyében, a kormányzati gépkocsikkal és az állami célokra használt honvédségi repülők használatával kapcsolatban is. Elhangzott: az előző kormány meghamisította az idei költségvetést, mert 286 milliárd forint maradt ki az NGM-nél a betervezett fizetendő tételek közül.
Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Több döntést hozott az új kormány a hétfői ülésén, Sulyok Tamás nem akar lemondani

Zajlik a hatalomátvétel: a napokban történik meg az új minisztériumok apparátusának felállítása, egyre több államtitkári név ismert. Hétfőre Magyar Péter ismét kormányülés összehívását lengette be, így várhatóan több fontos bejelentésre számíthatunk a kabinettől. Orbán Anita arról adott hírt, hogy tárgyalások kezdődnek a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogainak rendezésére Ukrajnával. Sulyok Tamás köztársasági elnök egy interjúban arról beszélt, hogy nem tervez lemondani a tisztségéről, mire Magyar Péter újra távozásra szólította fel. Balásy Gyula két, az államnak felajánlott kommunikációs cégéről kiderült, hogy végrehajtás indult ellenük, Varga Mihály pedig kijelentette, hogy a jegybank partner lesz a kormánnyal az euró bevezetésében. A fejleményekről folyamatosan tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×