Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nagy bajba került Németország

Nagy bajba került Németország

Az elmúlt hónapban ugyan némileg emelkedett a munkanélküliek száma Németországban, mégis annyi volt a betöltetlen állás, mint még az ország újraegyesülése óta soha. Mindez párhuzamban áll az ipari vezetők azon panaszával, hogy a gazdasági élet lendületesebben tudna fejlődni, ha nem lenne szakemberhiány.

A betöltetlen állások száma már meghaladja az egymilliót, amire nem volt példa az elmúlt évtizedekben. Tény azonban, hogy a vállalatok nem a segédmunkások iránt kapkodnak, hanem a felkínált állások kétharmadára szakképzett dolgozókat keresnek, sőt 16 százalékra pedig felsőfokú végzettséggel rendelkezők jelentkezését várják.

A betöltetlen állások elsöprő többsége az ország nyugati felére esik, míg a fennmaradó 261 ezer az egykori NDK-ban vár betöltésre. A nürnbergi munkaerőpiaci kutatóintézet most közzétett felméréséből kiderül az is, hogy kiváltképpen a kis- és közepes vállalatok keresnek nagy számban szakképzett dolgozókat. Így jelenleg 5,6 százalék a munkanélküliség aránya, ami – országrészekre lebontva – még ma is magasabb az ország keleti felében, mint a nyugati tartományokban.

Tény az is, hogy az egykori NDK dolgozói átlagosan évente 1360 órát töltenek a munkahelyükön, míg a nyugatnémetek ennél közel 80 órával kevesebbet. Ennek ellenére a keleti tartományokban a bruttó évi átlagkereset mintegy 28 ezer euró, tehát 8 és fél millió forint volt, míg a nyugati országrészben ez az összeg valamivel meghaladta a 34 ezer eurót. Gazdasági elemzők azonban az átlagkeresetek közti eltérést az egyes tartományok ipari adottságainak sajátosságaira vezetik vissza.

Így a frankfurti tőzsde DAX indexét alkotó 30, legnagyobb német cég székhelye is – kivétel nélkül – valamelyik nyugatnémet városban van. Ugyanígy az új gazdasági tevékenységek képviselői, az innovatív kis- és középvállalatok is szinte kizárólag a nyugati tartományokba telepítik székhelyüket.

A kölni gazdaságkutató intézet múlt hónapban kiadott innovációs térképéből kitűnik, hogy a két déli tartomány, így Baden-Württenberg és Bajorország vezet a kutatás-fejlesztés terén.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×