Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Bukhat a kormánykoalíció Szlovákiában

Koalíciós válság alakult ki Szlovákiában, miután Andrej Danko házelnök, a kormánypárti Szlovák Nemzeti Párt vezetője felmondta a koalíciós szerződést. A pártelnök azzal indokolta döntését, hogy elkerülhetetlen új szabályok megfogalmazása a koalíción belül.

Inog az eddig stabilnak vélt hárompárti szlovák kormánykoalíció, miután a második legnagyobb kormánypárt vezetője hétfőn váratlanul bejelentette, felmondja a tavaly megkötött koalíciós szerződést. Andrej Danko, az SNS elnöke úgy véli, hogy a 2017-es jó szociális-gazdasági helyzetnek köszönhetően új prioritásokat kell megfogalmazni a koalíción belül, ezt le kell fektetni az új koalíciós szerződésben, és közzétenni a kormányprogramban, valamint új költségvetést kell összeállítani. A nemzeti párt elnöke azt kéri partnereitől, hogy kezdjenek kétoldalú, illetve többpárti egyeztetésbe az SNS vezetésével, amelyen újra tárgyalják a koalíciós szerződést.

A Hidat a koalíció egyik partnereként váratlanul érte Andrej Danko bejelentése, amelyre Bugár Béla pártelnök úgy reagált, hogy a témát a Koalíciós Tanácsnak kell megtárgyalnia, azt azonban nem közölte, mikor lesz tanácsülés. Addig személyesen nem kíván a sajtónak nyilatkozni. Debnár Klára a párt szóvivője viszont a következőket mondta: „A Szlovák Nemzeti Párt lépése nem kis meglepetést okozott a Híd számára, hiszen a kormánykoalíció működése eredményesnek mondható, sorra teljesíti a kormányprogramban kitűzött céljait. Ezért nem értjük az SNS elnökének követeléseit. Azt gondoljuk, maga a módszer, amelyet választott, nem erősíti meg sem a választók, sem a koalíciós partnerek bizalmát, hanem éppen ellenkezőleg, gyengíti azt.”

A két legerősebb ellenzéki párt szerint az SNS elnöke zsarolja a koalíciós partnereit, és az a célja, hogy káoszt teremtsen, mert ezzel el akarja vonni a figyelmet az EU-alapok körüli botrány miatt, amely az oktatásügyi minisztériumnál robbant ki. A Szabadság és Szolidaritás arra figyelmeztet, hogy ha ebből – ahogy fogalmaztak – előrelátható augusztusi színjátékból bekövetkezne a kormány bukása, ők készen állnak az előrehozott választásokra, és arra is, hogy átvegyék a kormányzás felelősségét. A másik legerősebb ellenzéki párt, az OĽaNO-NOVA képviselői rámutattak, hogy szerintük a koalíció képtelen együtt kormányozni, és az oktatásügyben, illetve az egészségügyben uralkodó problémák megoldása helyett most majd azon civakodnak, hogy ki mire szeretne szert tenni.

Ján Baránek politológus szerint Andrej Danko lépése azt jelenti, hogy az SNS keze nincs megkötve a kormányprogramot érintő parlamenti szavazás esetén, egyúttal ezzel tulajdonképpen kétpártira szűkült a koalíció. A szakember úgy látja, nem valószínű, hogy Danko előrehozott választásokat szeretne, hanem át akarja értékelni a szerződést, és átírni a szabályokat. „Kockázatos játékba kezdett, mivel azt is el tudom képzelni, hogy a Smer belemegy az előrehozott választásokba, esetleg abba, hogy az SNS csendben, kívülről támogassa a kormányt” – jegyezte meg a politológus.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×