Infostart.hu
eur:
389.88
usd:
330.68
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

A háború óta nem látott gyűlölet pusztított Hamburgban

A német média alapvetően pozitívan értékeli a hétvégén véget ért G20-as csúcstalálkozót, ám azt a német külügyminiszter is megjegyezte: a hamburgi zavargások nem öregbítik Németország hírnevét.

A háború óta Németország nem látott olyan fokú gyűlöletből fakadó pusztítást, mint a napokban Hamburgban – jelentette ki a rendőrség szakszervezetének vezetője.

Rámutatott arra, hogy az Európa különböző országaiból összesereglett, jórészt

fekete maszkot viselő szélsőbaloldali erők távolról sem politika jellegű tiltakozás végett vonultak az utcákra,

hanem pusztán azért, hogy minél nagyobb kár okozzanak az őket eltartó társadalomnak.

Némileg hasonló szellemben nyilatkozott Hamburg kormányzó polgármestere, Olaf Scholz is, aki nem titkolta, hogy bizony nem számolt az erőszak ilyen robbanás-szerű tobzódásával.

Így történhetett, hogy az Elba menti városba vezényelt

20 ezer rendőr képtelen volt megbirkózni a példátlan kihívással

és még azután sem tudta valamelyest helyreállítani a rendet, hogy erősítést kért a többi szövetségi tartományból.

Sigmar Gabriel külügyminiszter sajnálattal állapította meg, hogy a G-20 idei csúcsértekezlete alatt kirobbant súlyos zavargások aligha öregbítik Németország jó hírnevét a világban.

Holott a zárónyilatkozatban rögzített kompromisszumok a korábban alapvetően ellentétes vélemények közeledését tanúsítják: a korábban védővámokkal fenyegető amerikai elnököt a kancellár – igaz, némi fenntartással - rávette a szabadkereskedelem támogatására. Elérte azt is, hogy az Egyesült Államok kilépése a klímaváltozás elleni küzdelmet összehangoló párizsi egyezményből nem bontotta meg a többi 19 tag egységét.

Erre utalva a francia államfő bejelentette, hogy két évvel a párizsi klímaegyezmény aláírása után ez év decemberében újabb csúcstalálkozót hív össze az éghajlatváltozás elleni küzdelem további összehangolására, amelynek keretében mozgósítani akarják a magán- és az állami tőkét a párizsi megállapodáshoz kötődő projektek megvalósításához.

A menekültkérdés közvetett megoldása érdekében a csúcstalálkozó résztvevői helyeselték a kancellár új partnerségi kezdeményezését Afrikával. A jövőben nemcsak fejlesztési segélyeket fognak adni a fekete kontinens reformokra kész országainak, hanem elő fogják segíteni a magánbefektetéseket is, kiváltképpen a női vállalkozók kezdeményezéseinek támogatására.

A G20 csúcsértekezletével kapcsolatban a német média igencsak pozitív elemként értékeli az amerikai és az orosz elnök több, mint 2 órás hamburgi eszmecseréjét, amely a Washington és Moszkva közti enyhülés reményét kelti és amelynek közvetett eredménye a Szíriában tegnap kihirdetett tűzszünet is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Bíró Lajos: megváltoztak a karácsonyi étkezési szokások, csak az alapanyagok maradtak

Alapjaiban változtak meg a karácsonyi étkezési szokások Magyarországon – erről beszélt a séf az InfoRádióban. A hal ugyan megmaradt, de a többi hagyományos fogás helyét az egyszerű, gyorsan elkészíthető ételek vették át.

Durva átrendeződés az új autók piacán

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×