Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
311.58
bux:
131696.18
2026. május 18. hétfő Alexandra, Erik
Az egykori NDK lakói bíznak Moszkvában

Az egykori NDK lakói bíznak Moszkvában

Az egykori NDK-ban még ma is kicsit máshogy járnak az órák, mint a nyugati tartományokban. Ennek egyik legjobb példája az oroszok iránt megnyilvánuló magatartás. Egy nemrég végzett felmérés szerint a németek alig egyötöde tartja bizalomkeltőnek Oroszországot, viszont tartományokra lebontva a kép erősen másként fest, ugyanis az egykori NDK lakóinak 31 százaléka teljesen megbízik Moszkva magatartásában.

A kancellár az Európai Unió legutóbb tartott csúcsértekezletén is helyeselte az ukrán válság elhúzódása, valamint a Krím-félsziget orosz bekebelezése miatt Moszkvával szemben életbe léptetett nyugati szankciók fenntartását.

Németország keleti tartományainak miniszterelnökei viszont már több ízben is sürgették az embargó feloldását, azzal érvelve, hogy a megtorló intézkedések miatt az egykori NKD területén működő cégek komoly piactól esnek el.

Az ország újraegyesülése után is, a keletnémet ipar – amelynek jó része még a rendszerváltás idején kimúlt Kölcsönös Gazdasági és Segélynyújtási Szervezet emlőin nőtt fel – szívesen üzletelt orosz vállalatokkal. Így nem véletlen, hogy Brandenburg tartomány volt kormányfője, Matthias Platzek, a német-orosz fórum jelenlegi elnöke, sorozatos sikert arat Drezdában vagy Lipcsében mondott beszédeivel, amelyekben ostorozza az Oroszország iránt megnyilvánuló elutasító véleményeket.

A neki tapsoló közönség körében ugyanúgy megtalálhatók az egykori NDK állampártjából kinőtt Baloldali Párt tagjai, mint az Alternatíva Németország Számára elnevezésű jobboldali párt, vagy a Pegida nevű mozgalom támogatói, akiket az idegenekkel szembeni ellenséges magatartás toborzott egy táborba.

Az egykori NDK lakói bíznak Moszkvában

Szászország Lipcsében működő állami rádióadójának elnöke elmondta, hogy a hallgatók tömegesen reflektálnak az Oroszországgal kapcsolatos műsorokra.

A levélírók szerint Oroszország több Putyinnál, vagy a KGB-nél, de a média mostohán bánik az orosz kultúrával és művészettel.

A rádió elnöke utalt azonban arra is, hogy ebben a magatartásban jelentős szerepet játszik a kommunista múlt lélektani elfojtása, valamint a felejtés, illetve az 1945 és '89 közötti időszakra ereszkedő rózsaszín függöny, amelyen keresztül igen sok keletnémet ezekből az évekből már csak a szépre emlékezik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a Lázár-minisztériumban talált dolgok miatt feljelentést teszünk

Videót tett közzé Magyar Péter miniszterelnök: az eddigi építési és közlekedési minisztérium épületében, ahol mostantól a Miniszterelnökség működik, többek között rengeteg Fidesz-pártszóróanyagot találtak. Mint fogalmazott, tiltott pártfinanszírozás és más bűncselekmények miatt feljelentést tesznek.
inforadio
ARÉNA
2026.05.18. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Kormányalakítás: heves vita alakult ki a fizetések körül; Magyar Péter a Kúria elnökét is menesztené

Magyar Péter miniszterelnök bejelentette: Orbán Viktor nem kapja meg a jelenlegi szabályok szerint neki járó 38,8 millió forintos végkielégítést. Eközben Magyar Péter felmentette a helyettes államtitkári pozíciójából Havasi Bertalant, aki közölte, hogy nem mond le a végkielégítéséről, és bíróságon is kész érvényesíteni a jogait. Havasi azt állítja, esetében nem több tízmilliós összegről, hanem hathavi fizetésről van szó, amelyet az utolsó fillérig követelni fog. Magyar Péter közben luxusberuházásokra hivatkozva követeli a Kúria elnökének távozását - Varga Zs. András korábban visszautasította a vádakat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×