Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Brutális ultimátumot kapott Katar

Brutális ultimátumot kapott Katar

Tizenhárom pontos ultimátumot kapott Szaúd-Arábiától Katar. A parányi Öböl-menti állam ellen két hete hirdetett kereskedelmi és közlekedési embargót egy sor arab ország. A blokádot eredetileg azzal indokolták, hogy a földgázban gazdag Katar szélsőséges iszlamista csoportokat támogat.

Zárják be az Al-Jazeera hírtévét

– ez is szerepel abban a tizenhárom pontos ultimátumban, amit Katar kapott Szaúd-Arábiától és más arab országoktól. Az amerikai külügyminisztérium az elmúlt napokban nyomást gyakorolt az érintett országokra, hogy jelezzék: konkrétan mit várnak el Katartól.

A követeléseknek „méltányosnak és végrehajthatónak” kell lenniük – mondta Rex Tillerson amerikai külügyminiszter.

A hivatalos álláspont ellenére, Trump elnök közben nem titkolja, hogy a szaúdiakkal rokonszenvez.

A sivatagi királyság, az Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom szerint az arab világban elsőszámú Al-Jazeera tévécsatorna valójában az iszlamisták propagandaeszköze és aláássa kormányai támogatását. A csatorna székhelye a katari Doha.

A koalíció tíz napot adott szomszédjának, hogy leállítsa a tévéadó és a partnereinek működését. Emellett követeli, hogy Katar lazítsa kapcsolatait Iránnal, és fizessen kártérítést a politikai döntései miatt.

A követelések között megtalálható az is, hogy

meg kell szakítani a kapcsolatot a szélsőségesnek tekintett Iszlám Testvériség nevű szervezettel, le kell állítani a terroristák finanszírozását és ki kell adni terroristákat.

Mint a Guardian megjegyzi, egy dolgot nem említ a lista: azt, hogy szükség van-e rezsimváltásra Katarban.

Az országot felszólították továbbá, hogy ne avatkozzon bele más államok belügyeibe és adjon át adatokat az általa az érintett államokban támogatott ellenzéki csoportokról.

Tudósítók megjegyezik: különösen az Iránnal fenntartott kapcsolatok lazítását lesz nehéz végrehajtani, mivel a két ország osztozik egy jelentős tengeri földgázmezőn.

A példátlan ultimátum tíz napot ad a végrehajtásra és Katart figyelmeztették: ha nem tartja be a határidőt, a követelések érvénytelenné válnak – és valószínűleg súlyosabb következményekre számíthat.

A katari helyzetről az InfoRádió Aréna című műsorában Rostoványi Zsolt egyetemi tanár beszélt. A szakértő azt mondta: a közel-keleti befolyás kiterjesztése az egyik fő tétje a Katar és más Öböl-menti államok közötti konfliktusnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×