Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Rózsás jövő előtt állnak a szlovákok

Jókora izmosodást jósol Szlovákia gazdaságának a pozsonyi pénzügyminisztérium friss makrogazdasági prognózisa. Idén 3,3, jövőre 4,2, 2019-ben már 4,4 százalékos lesz a gazdasági növekedés.

Peter Kažimír szlovák pénzügyminiszter szerint ezzel

a Visegrádi 4-ek tagországai közül Szlovákia teljesít majd a legjobban.

Elmondása szerint mindez az autóiparnak, azon belül is a jövő év végén beruházásával elkészülő Jaguar Land Rovernek, illetve a 2018-ban gyártási kapacitásait ismét növelő Volkswagennek köszönhető.

A pénzügyminiszter szerint

az egészséges növekedés legfőbb oka a háztartások egyre növekvő fogyasztása.

A szaktárca 5 százalékos béremelkedést, rekord-alacsony munkanélküliséget és 40 ezer új munkahely létrejöttét vetíti előre, miközben számításai szerint három éven belül az infláció mértéke is eléri majd a mintegy 2 százalékot.

Juraj Valachy, a Tatra Bank elemzője szerint az 5 százalékos béremelkedés reális lehet.

 „A munkaerőpiaci helyzet valóban azoknak kedvez, akik magasabb bért követelnek maguknak. Egyrészt gazdasági növekedésnek lehetünk szemtanúi, azaz nő a munkaerő iránti kereslet, másrészt azt láthatjuk, hogy a munkaerő-kínálat alacsony, amely az idő előrehaladtával és a társadalom elöregedése folytán még tovább mélyül majd, vagyis a munkavállalók bérviszonyai tekintetében valóban lényeges javulást figyelhetünk meg” – jelentette ki a banki elemző.

 Juraj Valachy ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a gépjárműipar generálta növekedés csupán időleges, fenntartásához pedig reformok, így például a külföldi munkaerő rugalmas behozatala szükséges.

Ezt a véleményt osztja Eduard Heger, az ellenzéki OĽaNO képviselője is, aki a leszakadt régiókban élők munkalehetőség céljából történő országon belüli költözését ösztönözné, hogy azok bátrabban kerekedjenek fel a nagyobb álláskínálattal bíró nyugati országrészbe.

 Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a szlovák gazdaságnak elsősorban a Nagy-Britannia európai uniós kiválásával járó esetleges kockázatoktól, illetve az olasz bankszektor problémái jelentette lehetséges veszélyektől kell tartania.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×