Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Így törleszthet Donald Trump

Az amerikai elnök vállalkozásai több mint 300 millió dollárral tartoznak a Deutsche Banknak. Pénzügyi körökből származó értesülések szerint a Deutsche Bank most a hitelek visszafizetésének átütemezésére készül. Azonban a pénzintézet más lehetőséget is fontolgat, amely kevésbé vetne árnyékot az Egyesült Államok elnökének anyagi helyzetére.

A Deutsche Bank három ingatlan megvásárláshoz, illetve bérléséhez nyújtott hitelt Donald Trumpnak:

Így törleszthet Donald Trump

egy Chicagoban épült felhőkarcolóhoz, amelyben szálloda működik és irodákat nyitottak. Miami közelében Trump egy golfközpontot létesített a német bank segítségével, tavaly ősszel pedig, néhány héttel elnökké választása előtt, bérbe vette, majd felújíttatta az amerikai főváros legrégebbi postahivatalát és a patinás épületben egy luxushotelt nyitott.

A Deutsche Bank korábban már bíróság elé vitte a Donald Trumpnak folyósított kölcsönök törlesztésének akadozását,

ezúttal azonban semmiképpen sem szeretne nyílt háborút kezdeni

az időközben amerikai elnökké választott üzletemberrel, aki az ingatlanok kezelését két fiának adta át.

A német banknak elvben joga lenne a törlesztés elakadása esetén az elnök személyes vagyonának zálogba vételére, mert Trump annak idején maga vállalt kezességet a kölcsön visszafizetéséért, ezt azonban a Deutsche Bank mindenképpen szeretné elkerülni, mint ahogy azt is, hogy a törlesztést átütemezze, mert ezt – pénzügyi körökben – általában úgy értelmezik, hogy az érintett felet a csőd fenyegeti.

A német bank azért is

kínál elegánsabb megoldást Donald Trump számára,

Így törleszthet Donald Trump

mert amikor a chicagói felhőkarcolóhoz folyósított neki hitelt, az jó lehetőséget kínált további jelentős amerikai ügyletek megkötéséhez. Ezért most megoldásként azt indítványozta, hogy

módosítsák a hitelszerződést és a jövőben töröljék belőle a kezességet vállaló személyt

és csupán a három ingatlant jelöljék meg esetleges zálogként, ha probléma merülne fel a törlesztéssel.

A bank javaslatának elfogadása az elnök két fiától függ.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×