Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Furcsaságok a londoni merénylet elkövetője körül

Furcsaságok a londoni merénylet elkövetője körül

Nem muszlimnak született és ellentmondó hírek érkeztek arról, mi volt a vezetékneve annak az 52 éves férfinek, aki autójával és egy késsel több embert meggyilkolt a londoni Westminster-hídon és a parlament előtt.

Britnek született, de még péntek délelőtt sem volt világos, hogy pontosan milyen néven a magát Khalid Masoodnak nevező, 52 éves férfi, aki szerdán véres támadást hajtott végre a brit parlament közelében.

A támadó kiadott nevét többször is módosították a hatóságok csütörtök éjjel és péntek délelőtt között. Adrian Russell és Adrian Russel Ajao, sőt édesanyja vezetékneve után Adrian Elms néven is említették.

Annyi bizonyos, hogy a férfi Kent grófságban született és hogy egyik szülője fehér, a másik pedig színesbőrű volt.

A Telegraph című lap szerint az egyik kenti faluban élve, egyes helyiek rasszista megjegyzései közrejátszottak abban, hogy többször börtönbe került, majd valószínűleg ott áttért az iszlám hitre és később radikalizálódott.

2000-ben egy késsel az arcán megsebesített egy férfit egy pub előtti „rasszista hangvételű” szóváltásban. Három évvel ezután orrba szúrt egy férfit, akinek arcát plasztikai sebész hozta helyre.

Az első erőszakos cselekmény után

a falusiak kiközösítették családját és el kellett költözniük.

Azóta több különböző városban is élt.

Második börtönbüntetése után Szaúd-Arábiában kötött ki, ahol a helyi légügyi hatóság dolgozóit tanította angol nyelvre. Önéletrajza szerint közgazdász diplomája volt és Angliába visszatérve egy vegyipari cégnél volt menedzser. Egy angoltanári oklevéllel is rendelkezett.

A Telegraph úgy tudja, hogy 2004-ben elvett egy muszlim nőt, de nem világos, hogy ekkor vagy már korábban tért át a hitre.

Különböző volt lakóhelyein élő szomszédai általában barátságos embernek írták le, aki egyes helyeken általában melegítőben járt, míg később már iszlám ruházatban és szakállat is növesztett.

Masood és családja éltek Londonban, a fővároshoz közeli Lutonban és több olyan körzetben is, ahol ismeretes, hogy a lakosok között muzulmán szélsőségesek is voltak. Tavaly költöztek a közép-angliai Birminghambe, az ország második legnagyobb városába.

A brit titkosszolgálat, az MI5 egy ideig megfigyelte, de

később már nem tartották veszélyesnek.

David Videcette, a londoni rendőrség volt terrorelhárító tisztje furcsának tartja, hogy a férfi 52 éves korában követett el terrorcselekményt. Szerinte erőszakos múltja és valószínűleg a családjának felajánlott pénz is magyarázat lehet tettére.

A szakember szerint fontos elem lehet, hogy miért költözött hirtelen Dél-Kelet-Angliából Birminghambe. „A legtöbb terror-ügynek, amin dolgoztam valahol megjelent egy Birminghambe vezető szála” – mondta.

A rendőrség csütörtökön hét embert tartóztatott le a városban.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×