Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Gyakrabban találkoznának a V4-ek házelnökei

Az Európai Unió és a közép-európai térség megerősítéséről egyeztettek a visegrádi csoport: Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország parlamenti elnökei azon a munkamegbeszélésen, amelyet a hétvégén a délkelet-lengyelországi Przemyslben tartottak.

Andrej Danko szlovák házelnök a V4-es találkozót követően elmondta, hogy mind a négy visegrádi ország kormánya számára nehézséget jelent az intézkedéseknek gyakorlatba való átültetése és megvédése. Példaként említette a szlovák energiaárakkal kapcsolatos döntéseket, a telekommunikációs adó magyarországi bevezetését vagy a nyugdíjkorhatár csökkenését Lengyelországban. „Ezek mind olyan eredmények, melyek a visegrádi államok polgárainak javát szolgálják, s amelyekkel sokkal többet kellene foglalkoznunk, és információt cserélnünk úgy, hogy a polgáraink életminőségét javítsuk” – vélekedett Andrej Danko.

„Számomra az lenne a legfontosabb, ha megegyezés születne köztünk a hatékonyabb kommunikációról és a médiumok közötti információcseréről” – tette hozzá a szlovák házelnök, megemlítve azt is, hogy a V4-ek mindegyike hasonló problémák megoldásával küzd. Ezek közé sorolta a szociális ellátórendszert, az energetikai problémákat, az olcsó munkaerő okozta gondokat, akárcsak a szakképzett munkaerő hiányát.

Milan Štěch, a cseh szenátus elnöke szintén fontosnak tartotta az együttműködés megerősítését, de csak akkor, ha az tényleges eredményeket tud felmutatni és megállja a helyét a nyilvánosság előtt. „Dicséret illeti négyesünket a menekültkérdésben kialakított közös álláspontért, elsősorban azért, mert elítéltük a kötelező betelepítést előíró kvótarendszert. Az hiszem, ezzel egy olyan képet alkottunk magunkról polgáraink számára, amely azt mutatja, hogy jó köztünk az együttműködés, és közös álláspontot tudunk kialakítani” – mondta a cseh szenátus elnöke.

A visegrádi négyek házelnökei abban is megegyeztek, hogy gyakrabban egyeztetnek majd, elsősorban az európai parlamenti ülések előtt, hogy közös álláspontot képviselve utazhassanak Brüsszelbe.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×