Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Inkább hazamenne Nagy-Britanniából a szíriai orvos

„Inkább visszamennék Aleppóba” – mondta egy Nagy-Britanniában menedékjogért folyamodott szíriai orvos. Az ok: elvették az útlevelét, nem dolgozhat és olcsó szállásokon kell laknia.

Nagy-Britanniában nem tud otthont találni, nem dolgozhat és inkább visszatérne a háború sújtotta Szíriába – erről beszélt egy a szigetországban menekültstátuszért folyamodó szíriai orvos.

A 28 éves és korábban igen jól kereső Abdul Kader al-Zurebi esetéről a bevándorlókkal nem túlzottan szimpatizáló Daily Telegraph című brit lap adott hírt.

Al-Zurebi-nek három brit rokona és egy brit menyasszonya van, de azt mondja, hogy a brit belügyminisztérium Wales fővárosába, Cardiffba küldte, ahol „olcsó szállásokon kell élnie és épphogy csak normális élelmet” tud enni.

Dr al-Zurebi korábban a szíriai hadsereg katonai orvosa volt, és a Telegraph szerint német útlevéllel rendelkezik, de Nagy-Britanniában folyamodott menekültstátuszért.

Ennek nyomán elvették az útlevelét – állítja - és megtiltották neki a munkavállalást. „Nem hagynak elmenni, a brit Belügyminisztérium nem tudja, hol van az útlevelem”. „Először London egyik déli kerületébe vittek, aztán egy nyomorult helyre Cardiffban” – tette hozzá.

Az eset azért is furcsa, mert német állampolgárként al-Zurabi minden további nélkül vállalhatna munkát – egészen addig, amíg körülbelül két és fél év múlva Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.

Al-Zurebi azt mondja, korábban 1 millió 800 ezer forintnyi pénzt keresett havonta. Most kénytelen volt eladni drága Rolex óráját, hogy fizetni tudja a szállást.

Elmondta azt is, dolgozni akar, de nem hagyják és közölte: azt akarja, hogy küldjék vissza Szíriába.

„Erre nem hajlandóak” – mesélte és ezzel indokolta, hogy a brit belügyminisztérium idegenrendészeti központja előtt akart aludni tiltakozásul.

Az interneten azonban fényképek jelentek meg arról, hogy a biztonságiak a kezét hátracsavarva és a fejét leszorítva elvezetik.

A hatóságok közölték „rendzavarás miatt” letartóztattak egy férfit és egy rendőrőrsre vitték.

A korábban luxuséletet élő Al-Zurebi történetét a jobboldali brit bulvársajtó kapta fel épp akkor, amikor a Calais-i Dzsungel táborból befogadott gyerekmenekültek körül robbant ki botrány. Mindeközben a háború sújtotta Aleppo keleti részén dolgozó kollégái szerint az orosz és a szíriai légierő szándékosan bombázza kórházaikat és embertelen körülmények között kell operálniuk.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×