Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Új fejezet kezdődik a Volkswagen életében

A dízel-botrány kirobbanása óta a legnagyobb európai gépkocsigyár, a Volkswagen képtelen nyugodt vizekre evezni. Kedden két csapás is érte a wolfsburgi autókonszernt: a szöuli kormány visszavonta a VW 80 modelljének  forgalmazásának engedélyét Dél-Koreában, a bajor tartományi kormány pedig bejelentette, hogy még az ősszel kártérítési pert indít a Volkswagen ellen. Noha a bajor követelés összege messze elmarad az eddig támasztott külföldi jóvátételi igények mögött, ez az első eset, hogy Németországban is perbe fogják a Volkswagent a dízel-botránnyal kapcsolatban

A Münchenben előterjesztett követeléssel az emissziós adatok meghamisítása miatt a Volkswagennel szemben támasztott igények új fejezete kezdődött. Eddig ugyanis csak a gépkocsi tulajdonosok, valamint a megtévesztett hatóságok léptek fel a német gépkocsikonszernnel szemben, most azonban már egy német tartomány, Bajorország is bejelentette, kártérítést kíván a Volkswagen részvényeinek árfolyam zuhanásából fakadó veszteségeiért.

Mint a bajor kormány pénzügyminisztere elmondta, a tavaly kirobbant dízel-botrány óta jelentősen esett a VW-részvények értéke, márpedig Bajorország az ügy kipattanásának időpontjában, tehát tavaly szeptemberben, az állami nyugdíjalapban 58 ezer Volkswagen-részvénnyel rendelkezett, amelyeknek az árfolyamesése legalább 700 ezer euróval rövíditi meg a nyugdíjkasszát.Markus Söder szerint ezt az összeget követelik az autógyártól, ellenkező esetben perre mennek ellene.

A norvég állami pénzalap szintén jogi útra tereli az autógyárral szembeni követelését és hasonló lépésre készül a new-yorki közalkalmazottak nyugdíjpénztára is.

Wolfsburg Alsó-Szászország területén fekszik és így a tartomány a Porsche, illetve Piech nagyiparos család mellett a legtöbb VW-részvénnyel rendelkezik. Ennek ellenére a tartomány kormánya nem kíván kártérítést, mert mint Alsó-Szászország pénzügyminisztere fogalmazott, aki részvényt vesz, annak tudnia kell, hogy az árfolyam változhat.

Hozzáfűzte azt is, hogy a 10 évvel ezelőtt vásárolt VW-részvény értéke – a dízelbotrány ellenére is - mára 100 százalékkal nőtt. Utalt arra is, hogy a tartomány nem akarja térde kényszeríteni a területén működő óriásvállalatot, éppen ellenkezőleg, fejlődésén és az általa biztosított munkalehetőségek megtartásán fáradozik.

Azonban nemcsak a részvényekkel kapcsolatos követelés jelent újabb csapást a Volkswagenre, hanem a szöuli kormány azon döntése is, amellyel felfüggesztette az autógyár 80 modelljének forgalmazási engedélyét, ameddig az illetékes hatóságok újra el nem végzik az emissziós méréseket.

Dél-Koreában azzal vádolják a német autókonszernt, hogy hamis üzemi paramétereket adott meg 80 modell esetében. Ezért máris több, mint 14 millió euró pénzbírságot is kiszabtak a Volkswagenre.

Megfigyelők szerint a döntés erősen visszaveti a VW kocsik ázsiai eladását. A szöuli kormány lépését Wolfsburgban eltúlzottnak minősítették és jelezték, hogy perre viszik az ügyet.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×