Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

4000 további katonával üzen a NATO Moszkvának

Négyezer katonát telepít a NATO a balti államokba és Lengyelországba, hogy ezzel üzenjen a fenyegetőnek tartott Moszkvának. Oroszország és az Észak-Atlanti szövetség között egyre feszültebb a viszony és nyugati vezetők azzal vádolják az oroszokat, hogy azok a NATO keleti határállamait fenyegetik.

4000 főből álló, többnemzetiségű erőt küld a NATO az Oroszországgal határos Lengyelországba és a balti köztársaságokba – jelentette be Jens Stoltenberg a szövetség főtitkára.

Az észak-atlanti védelmi szervezet védelmi miniszterei a tervek szerint kedden hagyják jóvá a telepítést.

Lengyelország, Észtország, Litvánia és Lettország a Krím elcsatolása és a kelet-ukrajnai konfliktus kirobbanása óta sürgette, hogy a NATO fokozza jelenlétét területükön.

Brüsszelben Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, „négy ütőképes dandárt” telepítenek az említett országokba, „hogy megvédjük szomszédságunk biztonságát. Ez világos jelzés lesz arra, hogy megvédjük bármely szövetségesünket”.

Stoltenberg, aki 2009-es kinevezése idején még a Moszkvával való párbeszéd híve volt, de később határozott bírálójává vált, nem említette név szerint Oroszországot.

Mások azonban igen. Philip Breedlove négycsillagos tábornok, a szövetség májusban leköszönt európai parancsnoka például februárban azt mondta „Oroszország létében fenyegeti a nyugatot”. Néhány hete már arról beszélt: a NATO-nak proaktív módon párbeszédet kell kezdenie Moszkvával „a nagyobb bajok megelőzésére”.

Utódja, Curtis Scaparrotti tábornok viszont azt mondta: a Szövetségnek képesnek kell lennie „már ma este harcolnia”.

Korábban napvilágra került NATO-elemzések szerint Moszkva – ha akarná – napok alatt megszállhatná a balti államokat és az észak-atlanti erők mindössze fékezhetnék az inváziót.

Sir Richard Shrieff volt európai NATO helyettes főparancsnok szerint akár atomháború is kirobbanhat Oroszországgal. Szerinte Moszkva azzal az okkal támadhatná meg a balti államokat, hogy védelmébe kell vennie az ott élő orosz etnikumot.

A baltikumi oroszok nyelvhasználatának és állampolgári jogainak ügye a három volt szovjet tagállam függetlensége óta heves vitákat szült.

Shireff tábornok szerint a NATO-nak nem szabad gyengének mutatkoznia.

Oroszországban viszont úgy látják, hogy az elmúlt évtizedekben a NATO a korábbi szóbeli egyezségeket felrúgva egyre közelebb húzódott határaikhoz, amit fenyegetésnek tartanak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. A miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×