Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Összefog a két szlovákiai magyar párt?

Hosszú idő után ismét tárgyalóasztalhoz ül egymással a Híd és az MKP. A parlamenti választásokat mindkét párt csalódásként élte meg. A Híd ugyan bejutott a törvényhozásba, ám a vártnál jóval gyengébben szerepelt, a Magyar Közösség Pártja viszont nem érte el a bejutáshoz szükséges öt százalékot. Van-e esély az összefogásra a felvidéki magyarság megmaradásának érdekében, és ha igen, milyen feltételek mellett?

A hétfői találkozót a Híd pozsonyi székházában tartják, az összejövetelt ugyanis a parlamentbe bejutott párt kezdeményezte. "A meghívót a Hídtól kaptuk Bugár Béla elnök úr aláírásával" - erősítette meg Szigeti László, aki Berényi József lemondott pártelnök helyett az MKP júniusi tisztújító kongresszusáig látja el az elnöki feladatokat. A Magyar Közösség Pártja szerint mindenképpen reagálni kell a parlamenti választások után kialakult helyzetre, és el kell indulni azon az úton, ami beszélő viszonyba hozza a két pártot.

"Ki kell mondani azt, hogy senki számára sem jó az, hogy ennyi felvidéki magyar távol maradt a választásoktól, és az sem, hogy csupán hét magyar képviselő jutott be a parlamentbe. Ezen változtatni szeretnénk. Úgy gondolom, hogy a meghívás alapján talán a másik oldalon is megvan az erre vonatkozó szándék" - mondta Szigeti László.

Az MKP szerint feltétlenül beszélni kell arról, hogy milyen következményei lesznek a felvidéki magyarság számára annak, hogy a Szlovák Nemzeti Párt és a szélsőségesen nacionalista Mi Szlovákiánk Néppárt is bejutott a parlamentbe. A Hídtól azt is megkérdezik majd, hogy belemenne-e egy olyan koalícióba, melynek tagja a Szlovák Nemzeti Párt.

"Az alap az, hogy beszélő viszonyban legyünk, hogy tárgyaljunk, és hogy minél több magyar választót megszólítsunk, mert benne van a pakliban az előre hozott választásnak a lehetősége is. Amennyiben komolyan gondoljuk a beszélő viszonyt és a dolgok javításán való szándékot, akkor folytatni kell ezeket a megbeszéléseket" - vetítette előre az MKP vezetésével ideiglenesen megbízott politikus.

A Híd részéről azt mondják, először be kell temetni a két párt közötti árkokat, ez feltétlenül szükséges az együttműködéshez.

"Azt várom, hogy látszódjon az akarat a másik fél részéről is. Amennyiben ez így lesz, akkor én bizakodóan tekintek a jövőbe. Az összefogásról nem beszélni kell, hanem azt meg kell lépni. Ahhoz, hogy a szembenállás fokozatosan eltűnjön, állandóan bizonyítani kell, hogy nem mindenben értünk egyet, viszont együtt tudunk működni. Ehhez viszont őszinte akarat kell" - fogalmazott Bugár Béla pártelnök.

A Hídban úgy vélik, aki nem tud túllépni a vélt vagy valós sérelmeken, legyen az egyik, illetve a másik oldalon, azt valószínűleg mellékvágányra kell állítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Tisza-kormány: részvétét fejezte ki Magyar Péter Lengyelország felé, 100 milliárdot tervez költeni a kormány útfelújításra jövőre

Magyar Péter miniszterelnök szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására. Kapitány István energetikai és gazdasági miniszter közölte, hogy a kormány 2027-ben 25 milliárd forintos exportprogramot indít a kis- és középvállalkozások külpiaci terjeszkedésének segítésére. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×