Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Miért avatkozna be Moszkva Szíriában?

Mi lehet a célja Vlagyimir Putyinnak a lehetséges szíriai katonai szerepvállalással? Elemzők szerint az orosz elnök így próbálna közeledni a Nyugathoz. Az utóbbi hetekben találgatások jelentek meg arról, hogy orosz katonák és haditechnika tűnt fel Szíriában.

Az Egyesült Államok hivatalosan is aggodalmát fejezte ki, katonai szaklapok szerint már most orosz katonák és haditechnika van Szíriában, hogy segítsenek Aszad elnök rezsimjének.

Orosz és külföldi elemzők szerint a Kreml most a különböző lehetőségek közt válogat.

Ha csatlakozik az Iszlám Állam elleni koalícióhoz, akkor több engedményt vár el - írja az AP. Először is az ukrajnai harcok miatt bevezetett szankciók eltörlését, valamint az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval fenntartott viszony normalizálását.

Emellett azt, hogy a Nyugat legyen "megértőbb" Moszkva ukrajnai jelenléte iránt és azt, hogy megtarthassa befolyását a Közel-Keleten.

Oroszország a nyáron béketervet mutatott be. Ennek lényege az volt, hogy a szíriai kormányt és az irániakat is bevonnák az Iszlám Állam elleni koalícióba.

Nem volt meglepő, hogy az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia nem támogatta az ötletet. Moszkva most tovább teszteli a lehetőségeket szíriai jelenléte megerősítésével - írja az AP.

Moszkva már korábban is Szíria szövetségese volt és a konfliktus négy és fél éve alatt határozottan kiállt az Aszad-rezsim mellett. A dzsihádista Iszlám Állam előretörése után pedig azt dörgölte a Nyugat orra alá, hogy előre figyelmeztetett az iszlámista veszélyre.

Rami Abdurahman, a brit székhelyű Szíriai Emberijogi Megfigyelőközpont vezetője szerint augusztus közepe óta kapnak jelentéseket arról, hogy Damaszkuszban és a tengerparti Latakiában orosz katonák tűntek fel.

Az amerikaiak szerint egyre több orosz szállítógép kér leszállási engedélyt Szíriában. A görög külügyminisztérium pedig közölte: az amerikaiak arra kérték, hogy szeptember első 3 hetében ne engedélyezze az orosz gépek átrepülését.

Az AP idézi Szergej Karaganovot, a Külpolitikai és Védelmi politikai Tanács nevű szakértői csoport alapítóját. Az orosz katonai vezetésben jó kapcsolatokkal rendelkező Karaganov szerint Moszkva nem avatkozik be egyoldalúan Szíriában, mert az hatalmas kockázattal járna.

Igor Korotcsenko nyugalmazott orosz tábornok, a vezérkar volt tagja a Nemzeti Védelem című magazin szerkesztője. Õ azt mondja: fegyvereket szállítottak Aszadnak, de katonákat nem küldenek. "Szíria amerikai probléma, nem fizetünk érte a katonáink életével".
Alekszandr Golc független katonai elemző szerint Putyin a nyugat felé akar nyitni azzal, hogy jelzi: kész egy kisebb kontingenst küldeni az Iszlám Állam ellen.

Pavel Felgenhauer elismert orosz katonai elemző szerint pedig az orosz katonai jelenlétről szóló hírekkel Putyin azt akarhatja elérni, hogy Washington elfogadja a szíriai rezsim túlélését biztosító tervét.

Alekszej Malasenko, a moszkvai Carnegie intézet regionális elemzője megjegyezte: az orosz közvélemény nemtetszéssel fogadná a szíriai szárazföldi akciót a kudarccal végződött afganisztáni misszió miatt.

"Nagy hülyeség lenne bemenni, amikor nagyon nehéz kijönni" - mondta, megemlítve, hogy egy ilyen lépés növelné az Oroszország elleni terrorveszélyt.

Nem tudni, mit lép Putyin, mert kiszámíthatatlan - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

A piacok rádöbbentek, hogy utálják Amerika kék hullámát

Ha a piacokról szóló beszélgetésből kivonjuk a politikát és a mesterséges intelligenciát, igen rövid társalgás marad. November 5-én pedig egyáltalán semmi. A választást követő napon tapasztalt ingadozó kereskedés után a befektetők láthatóan arra jutottak, hogy a félidős választások „kék cunamija” rossz hír az AI-nak. Mivel a technológiai beruházási boom az elmúlt két évben lendületet adott az amerikai gazdaságnak, és a piacon szinte minden emelkedést és esést az AI mozgat, ez a következtetés általános zuhanásba taszította a részvényeket. Az irányadó S&P 500 index 4 százalékot veszített, a technológia-túlsúlyos Nasdaq több mint 5 százalékot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×