Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Tabut döntött a szíriai lázadók vezetője

Békésen átadhatja hatalmát Bassár al-Aszad szíriai elnök - ajánlotta fel a szíriai ellenzék vezetője, aki azt a meglepő kijelentést tette, hogy hajlandó találkozni az elnök helyettesével. A politikus szerint Aszadnak meg kellene kímélnie az országot a további pusztítástól.

Moaz Alkhatib, a szíriai ellenzéki koalíció egyik vezetője felháborodást okozott a felkelők körében, amikor megjegyezte, hogy hajlandó lenne tárgyalni a rezsimmel - még akkor is, ha azt tartják felelősnek a közel két éve folyó harcok 60 ezer áldozatáért. Alkhatib, a Forradalmi és Ellenzéki Erők Szíriai Nemzeti Koalíciójának elnöke erről Münchenben beszélt, ahol megjegyezte: hajlandó személyesen is találkozni a szíriai alelnökkel.

Az ellenzéki vezető az amerikai alelnökkel, az orosz és az iráni külügyminiszterrel is tárgyalt, de azt mondta: egyikük sem tud recepttel szolgálni arra, hogyan fékezzék meg a 22 hónapja tartó vérontást.

"Irán pozíciója elfogadhatatlan. Nagyon haragszunk rá, amiért támogatja a rezsimet, ezt el is mondtam a külügyminiszternek" - jegyezte meg.

"Most a szíriai állam térfelén a labda, elfogadhatja a tárgyalásokat és kisebb veszteséggel távozhatnak vezetői" - mondta.

Alkhatib egy tabut döntött meg a rezsimmel való kapcsolatfelvétel ötletével - a lázadók és ellenzékiek eddig azt mondták: csak akkor tárgyalnak, ha Aszad elnök először távozik a hatalomból.

Most először hangzott el egy ellenzéki vezető szájából az a komoly ajánlat, hogy az Aszad-kormányzat békésen távozhat. Maga az elnök januárban szintén tárgyalásokat emlegetett, de közölte: nem folytat párbeszédet "árulókkal és nyugati lakájokkal".

A szíriai felkelés 2011 márciusában robbant ki, miután a kormány brutálisan lépett fel a jobbára békés tüntetőkkel szemben. A konfliktusban a szunnita többség és síitákéhoz hasonló vallású, kormányzó alavita kisebbség csapott össze. Jogvédők szerint vasárnap és hétfő este között 270 ember halt meg a harcokban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×