Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna

Indulna az elnökválasztásokon a sztárfocista

Indulni akar a francia elnökválasztásokon Eric Cantona egykori sztárfocista, ily módon akarja ugyanis a lakhatás problémáját a választási kampány egyik fő témájává tenni. A szegénység elleni küzdelemben elkötelezett, a színészek világába átigazolt egykori Manchester United-csatár ugyanakkor jelezte: semmiképpen sem akar államfő lenni.

Eric Cantona levelet írt Franciaország valamennyi polgármesteréhez, segítségüket kérve ahhoz, hogy indulhasson az idei elnökválasztásokon. Erre azért volt szüksége, mert a hatályos törvények szerint csak az pályázhatja meg ezt a legmagasabb tisztséget, aki legalább ötszáz polgármester írásos támogatását fel tudja mutatni.

Az egykori futballista azt írja levelében, hogy rengeteg fontos kérdés van ugyan, amellyel a leendő államfőnek foglalkoznia kell, de a lakhatás kérdése húsba vágó, mert az mintegy tízmillió franciát érint, és személy szerint ennek megoldását akarja elősegíteni.

A Liberation című napilap, amely a levelet teljes terjedelemben közölte, interjút is készített a kezdeményezés kapcsán Eric Cantonával, aki azt hangsúlyozta, hogy a lakáskérdés azért rendkívül fontos, mert az a családok stabilitásának egyik zálogát jelenti. Emberek milliói kényszerülnek óriási anyagi áldozatokra csak azért, hogy legyen fedél a fejük fölött, és nem marad pénzük gyermekeik taníttatására vagy saját gyógykezelésük kifizetésére - mindez elfogadhatatlan, hangsúlyozta.

Az egykori focista nem csinál titkot abból, hogy akciójával a szegények pártfogójaként ismertté vált néhai katolikus pap, közismert nevén Pierre atya, vagy franciául Abbé Pierre nevét viselő alapítvány tevékenységére is fel akarja hívni a figyelmet, amely évek óta szorgalmazza a szociális lakásépítések felgyorsítását.

Szükség van gazdaságra, ami működteti az országot, de minden nem foroghat a haszon körül - fogalmazta meg az interjú végén esetleges államfőjelölti krédóját Eric Cantona, úgy vélve, hogy például a kórházaknak nem kellene hasznot termelniük, mert mint fogalmazott, nem vállalatban élünk.

Az egykori sztárfocista egyébként legutóbb másfél éve került az országos figyelem középpontjába, 2010 októberében ugyanis azt javasolta a számlatulajdonosoknak, hogy tüntetések vagy éppen forradalom szervezése helyett vegyék ki bankjukból az összes pénzüket. Akkor azt mondta, a világot valójában a bankok működtetik, és ezen változtatni kell. A 2010. december 7-re kitűzött pénzkivonási napon azonban az emberek nem rohamozták meg a pénzintézeteket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Válaszút előtt Budapest: vagy szintet lép, vagy elnyeli az olcsó buliturizmus

Budapest turizmusa sikerágazat lehetne, de a megnövekedett forgalom nem hozott magával arányos minőségi ugrást. Sokan érkeznek, de rövid időre, viszonylag alacsony költéssel, miközben a turizmus haszna nem épül vissza elég tudatosan a város fejlesztésébe. Pedig minden adottság megvan ahhoz, hogy a főváros a világ élvonalába tartozó, prémium városi desztináció legyen. A következő lépés ezért a turizmus szerkezetének magasabb szintre emelése. Budapestnek erősebb nemzetközi láthatóságot, magasabb költésű vendégkört, erősebb városi márkát és jobb szolgáltatási minőséget kell építenie – olyan ágazatot, amely a főváros és az ország gazdasági növekedésének egyik motorja lehet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×