Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
320.12
bux:
144176.03
2026. július 23. csütörtök Lenke

Még nem úszta meg Strauss-Kahn

Bár a párizsi ügyészség elévülésre hivatkozva vádemelés nélkül lezárta Dominique Strauss-Kahn franciaországi szex-ügyét, a feljelentő, Tristane Banon győzelemként értékeli a fejleményeket. Az újságírónő rendkívül fontosnak nevezte, hogy a hatóság kimondta: a Nemzetközi Valutaalap igazgatója szexuálisan zaklatta őt. Ügyvédjével együtt bejelentették, hogy napokon belül magánvádas feljelentést tesznek ellene.

Tristane Banon idén júliusban tett feljelentést, azt állítva, hogy a szocialista politikus nyolc évvel ezelőtt egy interjú közben meg akarta őt erőszakolni. DSK a három hónapos nyomozás alatt mindvégig tagadta a vádakat, a két hete lezajlott szembesítést követően viszont annyit elismert, hogy megpróbálta megcsókolni az akkor 23 éves nőt.

Az ügyészség csütörtökön ismertetett döntéséből az derül ki, hogy nem áll rendelkezésre kellő bizonyíték a nemi erőszak kísérletének igazolásához, ugyanakkor DSK-nak az újságírónővel szemben tanúsított magatartását szexuális zaklatásnak minősítették. Ez utóbbi bűncselekmény elévülési ideje azonban három év, olvasható a jelentésben, ezért nyolc évvel az események után eljárás már nem indítható.

Bár a bejelentést követően Dominique Strauss-Kahn ügyvédje azonnal győzelmet kiáltott, egyenesen azt állítva, hogy ügyfelét immár teljesen tisztázták a vádak alól, a másik oldal jelezte, hogy számukra az ügy egyáltalán nem számít lezártnak. Tristane Banon ügyvédje egyenesen úgy fogalmazott, hogy a volt FMI-vezér egy olyan szexuális zaklató, akit nem ítéltek ugyan el, de immár nem lehet azt állítani róla, hogy a nőkkel szembeni viselkedése minden gyanún felül áll.

"Az ügyészség határozatával ugyan nem értünk egyet, ám az legalább bizonyítja, hogy Tristane Banon nem képzelődött, ahogyan azt sokan állították" - hangsúlyozta David Koubbi, hozzátéve, hogy magánvádat nyújtanak be DSK ellen, ami automatikusan azzal jár, hogy vizsgálóbírót jelölnek ki az ügyben.

A folyamat lehetővé teszi majd, hogy megismerjük Dominique Strauss-Kahn hazugságait és ellentmondásait, mondta az ügyvéd, hozzátéve, hogy Tristane Banon feljelentése óta más, DSK-val pórult járt nők is jelentkeztek nála.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Íme, a legmagasabb ponthatárok, a legnépszerűbb intézmények és más fontos adatok

Csütörtök este kihirdették a 2026. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás ponthatárait. Az idei felvételi eredmények alapján 2026 szeptemberében 101 572 hallgató kezdheti meg tanulmányait a magyar felsőoktatásban. Az idei bejutási arány 72 százalékos, vagyis a jelentkezők közel háromnegyede felvételt nyert.

Ezermilliárd forintnyi ügyben tett feljelentést a kormány

Négy, az Eximbankhoz kötődő ügyben, összesen 1000 milliárd forintos értékű ügyekben tett feljelentést a kormány, köztük a volt Sofitel-szálló, a Duna Aszfalt és a dunakeszi járműjavító ügyében – mondta a kormányzati tájékoztatón Magyar Péter miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Tisza-kormány: fontos bejelentéseket tett Magyar Péter, újabb visszaélési ügyekben indul eljárás

Csütörtökön szóvivői tájékoztatót tartott a Tisza-kormány, amelyen Magyar Péter miniszterelnök is személyesen részt vesz. A kabinet több fontos bejelentést is tett, többek között a politikusok vállalati szerepvállalásáról és béréről, a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörléséről, az azbesztkrízis kezeléséről, valamint a vagyonosodási vizsgálatokról és a költségvetési ügyekben tett újabb feljelentésekről. Eközben az NKA-ügyben őrizetbe vettek egy Fidesz-frakciós munkatársat, az akkumulátorgyárakban megszaporodtak a környezetvédelmi ellenőrzések, és Lázár János ellen tiltott pártfinanszírozás miatt büntetőeljárás indulhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×