Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Újabb jel mutatja: kimúlik Castro kubai modellje

Néhány nappal azután, hogy a kubai forradalom atyja, Fidel Castro meglepő módon azt mondta egy amerikai riporternek, hogy a kubai modell nem működik, a szocializmus egyik utolsó bástyájának tartott szigetország újabb meglepetéssel szolgált: félmillió állami dolgozót bocsátanak el és engednék a magánszektor kialakulását.

Raul Castro kubai elnök - a Fideltől a kormányzást átvevő testvér még tavasszal beszélt arról egy tévébeszédben, hogy egymillió kubai dolgozót bocsátanának el. Konkrét terveket azonban akkor még nem említett.

Most azonban a hatóságok közölték, hogy megkezdődik 500 ezer ember azonnali elbocsátása, ami azt jelenti, hogy az ötmilliós szigeten jövő áprilisra az állami dolgozók 10 százalékának már magát kell eltartania.

A dolgozókat és elemzőket is meglepte a gyors bejelentés és megkérdőjelezték, hogy a már most létező, de parányi magánszektor miként tudja majd felszívni a munkavállalók ilyen hatalmas tömegét.

A hírt hivatalosan a Kubában engedélyezett egyetlen szakszervezet jelentette be. Tervek szerint az állam ezentúl csak a kulcsfontosságú ágazatokban, így a mezőgazdaságban, az építőiparban, az iparban, a rendfenntartásban és az oktatásban alkalmaz állami dolgozókat.

A kubai médiában széles körben ismertetett döntés szerint az állam "növeli a magánszektorban a munkalehetőségeket és több kubai lehet egyéni vállalkozó. A dolgozók szövetkezeteket hozhatnak létre, állami földet, termelőegységeket és infrastruktúrát bérelhetnek.

Arról azonban nem sok szó esett, hogy pontosan hogyan is lehet majd megvalósítani az elképzelést egy olyan társadalomban, amely évtizedeken át ahhoz szokott, hogy az állam biztosította a foglalkoztatást.

Castro már régóta panaszkodott arra, hogy a kubaiak túl sokat várnak a kormánytól. Az állami szakszervezet, a Kubai Dolgozók Szövetsége pedig nem éppen érdekképviseletre jellemző módon a párt irányvonalát ismételte: "Nem lehet fenntartani az üzemeket, termelőegységeket és szolgáltatásokat az eltúlzott bérköltségek és a gazdaságunknak ártó veszteségek mellett.

Ez nem hatékony, rossz szokásokat alakít ki és eltorzítja a dolgozók viselkedését" - szólt a közlemény. Tudósítók szerint a tömeges elbocsátások már a bejelentés előtt megkezdődtek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×